Eddig azt sem tudtuk, hogy terhes, most jelentette be, hogy hamarosan itt a baba: óriási meglepetést okozott a magyar csatorna sztárja
Erre készül a kismama.
Mint azt megírtuk, második babáját várja Young G. Béci testvére, Gigi, a Való Világ negyedik szériájából megismert reality-sztár. Giginek, vagyis Szadai-Rácz Ildikónak már van egy kislánya, Panka, aki kórházban született hagyományos úton, de a fiatal édesanya most otthonszülést tervez.
„Elsőre kórházban született Panka, és már akkor megfogalmazódott a gondolat, csak akkor még nagyon bátortalan voltam, hogy milyen jó lenne otthon szülni. Egy otthoni, meghitt környezetben, és most úgy néz ki, hogy ez létre is fog jönni, úgyhogy nagyon izgulunk, mert ez egy új terep” – mondta VV Gigi az RTL Reggeli műsorában.
A jógaoktatóként dolgozó Gigi azt is elmondta, hogy bár augusztus közepére van kiírva, júliusban még jógatábort tart, de akkor sem esik kétségbe, ha a szülés ott indul be.
"Csütörtöktől vasárnapig van egy táborunk, és utána két hétre rá vagyok kiírva. Végül is, ha ott születik sincs baj, mert Krisna-völgy egy gyönyörű, áldásos hely. Ne mantrázzuk annyira, de igen" - magyarázta az egykori realitysztár.
Ezeket olvastad már?
KI hitte volna: ezt tette Koós János első felesége!
Újabb rossz hír a palotából: Károly király és Vilmos herceg legrosszabb félelme vált valóra
Jön a baba Kulkáéknál: "János nagyon izgatott, és már alig várja"
Most érkezett a tragikus hír: halálos balesetet szenvedett a híres sportoló
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?