Beléd szuggerálja a sikert a Monspart Sarolta-díjas Kárai Kázmér

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 13:20
null
A mesteredző a tájfutásért tett erőfeszítéseivel kiérdemelt Monspart Sarolta-díjjal (Fotók: Árvai Károly)
Kárai Kázmér nyerte el az idei Monspart Sarolta-díjat. Az egészséges élet apostoláról, a tájfutó világbajnokról elnevezett elismerést azok érdemlik ki, akik a sportág fejlődését nem mint tájfutók segítik.


Kárai Kázmér a tájfutóknál mindig nagy megbecsülésnek örvendett: a kétszeres egyéni világbajnok Oláh Katalin (1991, 1995) edzőjét a sportág vezetősége terjesztette fel mesteredző címre, amelyet 2003-ban nyert el. Az egyéniben világbajnok (1972), váltóban ezüst- (1970) és bronzérmes (1976) Monspart Sarolta már a szövetségben dolgozva – sportolói múltjára is támaszkodva – felismerte a fizikai felkészítés fontosságát.

„Atléta-, futóedzőnek tartom magam, hogy csak egy példát mondjak, Kiss Zoltán tájfutóból lett maratonista – jelentette ki Kárai Kázmér. – Hogy miért kell a jó fizikum a tájfutásban? A-ból B-be többféleképpen el lehet jutni, s a legrövidebb úton a terepviszonyok miatt általában nem célszerű. Oláh Kati ebben volt kiváló, hogy a kiválasztott utat erősen megfutotta.” A mesteredző hozzátette, óriási tehetségnek tartja a tájfutók között az ifjúsági és junior-világbajnok Máramarosi Ritát, akivel a közelmúltig együtt dolgozott.


„A Kazi – válaszolta Kárai Kázmér arra a felvetésre, melyik becenév áll közelebb hozzá, a Kazi vagy a Kazimir. – Utóbbit egy kollégája akasztotta rám, de szinte mindenki Kazinak hív. Édesapám volt a nagy Kazi, én a kis Kazi, aztán a jelző lekopott.” A becenévhez kapcsolódó történeteknek se szeri, se száma. Már atletizált a Csepelben, ifiként az 1500 méteres akadályfutásban nyert, másnap kereste a nevét a Népsportban, de nem találta, illetve Kávait igen. Innentől kezdve jó ideig nem volt edzés, amely előtt a társai ne azzal fogadták volna: „Mi van, Kávai?” Sőt, a régi időkre emlékeztetve manapság is van korábbi sporttársa, aki megkérdezi: „Hogy is hívnak téged?”

Amikor fiatal volt, Albert Flórián, Göröcs János rúgta a labdát, az ember azt gondolná, egy srácot beszippant a futball. De nem, ő birkózni kezdett a Fradiban 1961-ben. Ám ahogyan fogalmaz, tehetség híján abbahagyta, egy dologra viszont rászokott: rendszeres Népsport-olvasó lett, ugyanis Kruj Iván és Gáspár Tamás édesapja mindig azzal kezdte a napot – azóta ez nála sincs másként.


S hogy jött a futás? A házmester fia Csepelen atletizált, egyszer Kazi is vele tartott. A gátfutás is jól ment neki, de ahhoz nem volt elég magas, maradt a közép- és hosszú távoknál. Ott ragadt. „Úgy éreztem, egy családba csöppentem. Az edzések után nem rohant haza mindenki, igazi klubélet folyt, zsíros kenyér hagymával, kóla. A hivatalos rendezvényeken megjelentünk mi, a bajnok mezeifutók és maratonisták, Szekeres Ferenc, Babinyecz József, Janek Zoltán és Janek György. Mi, öten egyébként tavaly megünnepeltük az egyik csapatsikerünk ötvenedik évfordulóját.”

Amikor jöttek az eredmények, válogatott lett, a Bp. Honvéd behívta katonának, idejét a sportszázadban töltötte le, de ami ennél fontosabb, a római olimpián 1500 méteren bronzérmes Rózsavölgyi István lett az edzője. A korábban Iharos Sándorral, Tábori Lászlóval közép- és hosszú távon csúcsot csúcsra halmozó szakember hasonló munkát végeztetett, mint egykoron velük Iglói Mihály. Klubtársaival, Jóny Istvánnal, Török Jánossal hétfőtől péntekig 10 kilométerrel kezdték a napot... Rózsavölgyi – Iglóihoz hasonlóan – az intervallumos futásra helyezte a hangsúlyt, a pontosság, a munkához hozzáállás, az alázat, az akaraterő volt rá jellemző. „Sokat ellestem tőle, beépítettem az edzői munkámba, még úgy is, hogy rengeteget változott a világ. Az én időmben némi túlzással még autó sem volt, nemhogy számítógép meg okostelefon. Mondok egy példát: a Népligetben edzettünk, ő a Római-partról, ahol lakott, bejött hajnalban, hogy befűtsön a vaskályhába – mert központi fűtés nem volt. Nála nem volt sumákolás, hogy nem csinálunk meg valamit. Amikor az atlétikai szövetség elnökségének tagja voltam, én is lobbiztam, hogy a nyolcvanadik születésnapján »Pergamenről« nevezzék el a tatai edzőtábor atlétikai pályáját.”


Kárai a kor divatja szerint sportállásban dolgozott, illetve... „Minőségellenőr voltam a kerékpárüzemben, de ne kérdezze, mit csináltam, mert nem kellett bejárni.” Ahogyan fogalmazott, a sportolók életét élte, nem foglalkozott azzal, mit hoz a jövő. Aztán 1978-ban, 31 évesen megsérült, nem sikerült visszakapaszkodnia, ráadásul „a tehetségem sem predesztinált arra, hogy klasszis legyek”. Egyáltalán nem gondolt arra, hogy edző lesz, de nála fiatalabb társai mindig őt kérdezték a futással kapcsolatos kérdésekben. Mígnem korábbi csapattársa, Janek György szólt neki, jöjjön a Volánba trénernek. „Egészen pontosan emlékszem a napra, 1978. október 18. – tíz éven belül azért a TF-szakedzőit is megszereztem.” Büszke rá, hogy az edzőség idővel nem jelentett egzisztenciális kérdést neki, délelőtt mindig dolgozott, volt antennaszerelő, „ha itt kinéz a lakás ablakán, megmutatom, melyeket raktam fel én”. Arra a felvetésre, félt-e a tetőn, nevetve mondja: „Egy fenét!”  Beállt az egykor híres Fortuna discóba ruhatárosnak, ahol esténként annyit keresett a borravalóval, mint amennyi a havi fizetése volt... Később karosszériajavító-műhelyt vezetett, mint tulajdonos.

Edzői hitvallása lényege, hogy egy trénernek meg kell tanulnia azonos hullámhosszon lenni a tanítványával. „Az edzőnek kell a versenyzőhöz idomulnia és nem fordítva!” Különösen a gyerekek esetében tartja ezt fontosnak, mert ellenkező esetben és a túlhajszoltság következményeként hamar kiéghetnek. „A közelmúltban számos ifjúsági és junior-világversenyen az élen végeztünk, de a nagy eredmény az lenne, ha ezek a fiatalok felnőttként is sikeresek maradnának.”


Kárai Kázmér ereklyeként őrzi a tanítványaitól kapott tárgyakat: az 1985-ben egyéni öttusa-világbajnok Mizsér Attila futócipőjét, a kétszeres világbajnok Oláh Katalin két pár cipőjét, a barcelonai olimpián a vívószámot megnyerő Fábián László és az 1999-ben vb-aranyérmes Hanzély Ákos párbajtőrét. Az atléták közül Knipl István, K. Szabó Gábor magyar bajnok, Szabó Karolina maratonin 1982-ben Európa-bajnoki hatodik. A sor folytatható az ifivilágbajnok öttusázó Tamás Botondtól a vb- és Eb-dobogós Szép Balázson át a vb-bronzérmes Gulyás Michelle-ig. Kárai büszke rá, hogy az atlétikai vb-k történetének első női versenyigazgatója, Petrik Éva is a tanítványa volt.

A televízióban egyre inkább divat lett a maratoni futás közvetítése. Kazi fenntartja az érdeklődést a versenyszám végéig. Az ő kommentálásából tudtam meg, hogy az 1956-os melbourne-i olimpián aranyérmes brit Chris Brasher – éppen a magyar Rozsnyói Sándort előzte meg –, fejéből pattant ki a londoni verseny gondolata. Járt a New York-i viadalokra, s annyira belelkesedett, hogy 1981-ben barátjával, John Disley-vel tető alá hozta. Fred Lebow, a New York-i verseny alapítója 1993-ban fővárosunkban járt, ő javasolta, hogy a budapesti futás rajtja a Hősök terén legyen. Arról is beszélt, a német egyesítés előtt milyen katartikus élmény volt a berlini maratonin a Kelet-Európából érkező versenyzőknek a nyugati oldalon futni, a szabadság világában. „Igyekszem valami pluszt adni, mert nem lehet cirka két és fél órán át arról beszélni, hogyan teszik a versenyzők a jobb lábukat a bal elé...” – mondja a rá jellemző humorral. Becsülendő benne, hogy nemcsak a profik edzéseit irányítja, a szervátültetettektől kezdve az amatőrökig bárkinek ír edzéstervet, a „legkutyább” futó is képes kihozni magából a maximumot. „Persze, van a versenysport, de sokan azzal fordultak hozzám, ezer éve csinálom, kicsit belefásultam, szükségem lenne egy programra, ami felépít a félmaratonira vagy éppen a maratonira. Ilyenkor a lényeg, hogy teljesíthető penzumokat írjak fel, ne olyat, hogy az illető egy életre megutálja a futást.”


Kazi 76 évesen is rendszeresen fut, legutóbb az újpesti öttusázókkal kenyai edzőtáborozáson vett részt, a rossz idő miatt gépen futott naponta 40 percet, majd erősített. A kis srácoknak ő mutatja meg a magas térdemelést, a skippelést vagy a sarokemelést. „Mindig röhögnek, hogy magukat kell fenékbe rúgni – de csak addig nevetgélnek, amíg nem mondom, ha nem csinálják rendesen, én jövök...” Ám a tanítványai nem azért tisztelik, mert nem rúgja őket fenékbe. Az edzés végén a srácoktól kézfogással búcsúzik, egyikük, a 23 éves Kasoly Benedek nemcsak jattol vele, tisztelete jeléül a sapkáját is leveszi.
Sokáig gondolkodtam, mi lehet Kazi titka? Azt hiszem, megtaláltam: nemcsak megírja az edzéstervet, hanem beléd is szuggerálja, hogy jó vagy.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. december 9-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik