Rettenetes titkot árult el Tallós Rita: ő az, aki miatt rákos lett
Tallós Rita őszintén beszélt róla.
Tallós Rita a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorának vendége volt, ahol meglepő őszinteséggel beszélt családi drámájáról, ami véleménye szerint korábbi mellrákját is okozta. A színésznő elmondta, hogy volt az életükben egy látó asszony, aki komoly viszályt szított a családban lévő nőtagok között és szakadékot vájt közéjük.
Szerencsére ezt az időszakot maga mögött tudja, ám komoly sebet ejtett rajtuk.
Tallós Rita őszintén bevallotta, hogy náluk is akadnak olykor gondok, nézeteltérések, követnek el ők is bűnöket, ahogy mindenki más.
"Szerintem nincsenek igazán mintacsaládok, mert mindenünnen kieshetnek a csontvázak a szekrényből, csak van, aki ezt nem hajandó tudomásul venni. Pici csontvázak is vannak meg nagyok is, de mintacsalád igazából nincs"- mondta Tallós Rita, aki azt is bevallotta, hogy bizony ő is okozott károkat a múltban a gyerekének.
"Ugyanolyan bűnös vagyok, ugyanolyan károkat okoztam a gyerekben más helyzetben. Ahogy az apjával éltünk, ahogy elváltunk. Olyanokon mennek keresztül a gyerekek, amiket mi nem veszünk komolyan, vagy azt hisszük, ezt nem is érzékelik. Nem, sokkal erősebbek az antennáik, olyan nagyon hosszan működő károsodásokat tudunk okozni, amiket fel kell oldani. Ez a kommunikáció"- magyarázta a színésznő.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Mekkora a boldogság Majkáéknál. Majoros Hajnalka most kürtölte ki és itt a felvétel is róla
Eddig nem merte közölni a Palota: most jött a friss hír Katalin hercegnéről
Most érkezett a szomorú hír: meghalt Tallós Rita férje
Megrázó hír jött Karsai Dániel sorstársáról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk