EU
Az EU szigorította a környezeti bűncselekményekről szóló irányelvet
Joghatóságukat a területükön kívül elkövetett bűncselekményekre is kiterjesztik.
2024.03.30 21:12MTISzigorúbb szankciókat bevezető, a környezeti bűncselekmények kivizsgálásának és a kapcsolódó büntetőeljárások lefolytatásának javítását szolgáló jogszabályt fogadtak el a Mezőgazdasági és Halászati Tanács (AGRIFISH) keddi ülésén az uniós tagországok agárminiszterei - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
A brüsszeli közlemény szerint a frissített irányelv az Európai Unió egészére vonatkozóan minimumszabályokat állapít meg a környezetet károsító bűncselekmények és az ezekért kiszabható szankciók meghatározására.
Az irányelvet csak az EU-n belül elkövetett bűncselekményekre kell majd alkalmazni, a tagállamok azonban dönthetnek úgy, hogy joghatóságukat a területükön kívül elkövetett bűncselekményekre is kiterjesztik.
Az irányelvbe újonnan felvett bűncselekmények közé tartozik például a faanyagok tiltott kereskedelme, a hajók szennyezést okozó alkatrészeinek illegális újrafeldolgozása, valamint a vegyi anyagokra vonatkozó jogszabályok súlyos megsértése. Ez idáig környezeti bűncselekménynek a hulladék nem megfelelő gyűjtése, szállítása, hasznosítása vagy ártalmatlanítása, a szennyező anyagok illegális kibocsátása levegőbe, vízbe vagy talajba, védett állat-, illetve növényfajok egyedeinek elpusztítása, birtoklása vagy kereskedelme, valamint az ózonkárosító anyagok tiltott kereskedelme tartozott.
Az új jogszabály a bűncselekmények minősített eseteiről is rendelkezik. Minősített bűncselekménynek számít, ha az irányelvben említett bűncselekmények valamelyikét szándékosan követik el, és az a környezet pusztulását, illetve visszafordíthatatlan vagy hosszan tartó károsodását okozza - részletezték.
A szándékosan elkövetett, halált okozó bűncselekmények büntetési tételének felső határa legalább tíz év szabadságvesztés lesz, a tagállamok azonban ennél szigorúbb büntetési tételt is megállapíthatnak nemzeti jogrendjükben. Más bűncselekmények esetében öt évig terjedhet a büntetésként kiszabható szabadságvesztés időtartama. A minősített bűncselekmények esetében legalább nyolc év lesz a büntetésül kiszabható szabadságvesztés felső határa - tájékoztattak.
A cégeknek a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése esetén teljes globális árbevételük legalább 5 százalékát vagy 40 millió euró (mintegy 15,6 milliárd forint) pénzbírságot kell majd fizetniük. Minden egyéb bűncselekmény esetében a teljes globális árbevétel legalább 3 százaléka, vagy 24 millió euró (mintegy 9,3 milliárd forint) lesz a pénzbírság felső határa.
A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a természetes személyeket és a cégeket járulékos intézkedésekkel is szankcionálni lehessen, például arra lehessen kötelezni az elkövetőket, hogy állítsák helyre a környezetet, vagy térítsék meg az okozott kárt. Illetve ki lehessen zárni őket a közfinanszírozásból, vagy vissza lehessen vonni a részükre kiadott engedélyeket és jóváhagyásokat.
Az irányelv aláírása és kihirdetése után hatályba lép, a tagállamoknak ettől számítva két év áll rendelkezésére, hogy nemzeti szabályaikat hozzáigazítsák az uniós irányelvhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
- 19:48 A magyar, román, szász és roma kultúrát is bemutatja a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál
- 18:42 Minden eddiginél több program az idén a Városmajorban
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06