Felrobbant az internet a Kamilla királynéról készült felvétel miatt: megható, ami rajta van – videó
Kamilla királyné teljesítette egy kisfiú álmát / Fotó: Getty Images
Kamilla királyné közös szelfit készített egy 11 éves kisfiúval, aki teljesen odavolt az uralkodó feleségének kedvességétől.
Ezeket látta már?
Mint azt már korábban megírtuk, úgy tudni, hogy III. Károly király kezelését a rákbetegsége bejelentése után már el is kezdték, az orvosok pedig azt javasolták neki, hogy ezen időszak alatt a nyilvános feladatait halassza el, viszont az állami ügyekkel és a hivatalos papírmunkával továbbra is foglalkozik. Az uralkodó betegségének részletei egyébként ismeretlenek, így nem tudni melyik stádiumban és egyáltalán milyen kórral küzd pontosan, a palota azt azonban megerősítette, hogy nem prosztatarákól van szó.
Kamilla királyné elárulta: ilyen állapotban van most a rákbeteg III. Károly
Míg a brit uralkodót kényszerpihenőre küldték, addig a hivatalos intézkedések, királyi tennivalók a család többi részére, de főként Vilmos hercegre és Kamilla királynéra hárulnak. Utóbbi egyre nagyobb hírnévnek örvend a nép körében, mosolygós kisugárzásával, kedves szavaival, odaadó munkájával belopta magát a rajongók szívébe.
Szerdán ismét elvarázsolt mindenkit, amikor a Shrewsbury Farmer's Marketen járt, ahol a kézműves piacon a szervezőkkel és a kereskedőkkel csevegett, valamint a standoknál nézelődött. Ekkor történt, hogy egy 11 éves kisfiú lelkesen rohant oda hozzá, hogy elkészíthessen vele egy közös fotót. A Charlie Davies nevű gyermek vágya teljesült, Kamilla rögtön igennel bólintott a kérésére, aztán odahajolt a szelfihez. A megható pillanatot a kamera is levideózta, a különleges felvétel pedig futótűzként kezdett terjedni az interneten.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt