Halálos fenyegetések özönét kapta egy francia iskola igazgatója: 45 év után távozott a közoktatásból
Óriási bajba sodorta magát az iskolaigazgató, miután megkért három diáklányt, hogy vegyék le a nikábjukat / Illusztráció: Pexels /
Nem bírta tovább elviselni a halálos fenyegetéseket egy francia iskolaigazgató: 45 év után inkább távozik a közoktatásból.
Ezeket látta már?
Franciaországban 2011 óta törvénybe ütközik a nikáb viselése (ez egy, az arcot eltakaró iszlám fejkendő). Ez a ruhadarab okozta egy francia iskolaigazgató vesztét is, aki február végén felszólított három – az általa vezetett intézménybe járó diákot –, hogy ne viseljék nikábjukat, ugyanis az szembe megy a törvénnyel. Két diáklány eleget tett az igazgató kérésének, egy harmadik azonban nem szerette volna levenni a vallási öltözetet, ezért szóváltás alakult ki közöttük.
Új szabályok: az afgán egyetemi órákon függönnyel kell elválasztani a férfiakat és a nőket
Az iskola igazgatójára ezt követően kegyetlen napok jártak: a 45 éve a közoktatásban tevékenykedő férfi a halálos fenyegetések özönét kapta. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy az iskola körül rendőrök járőröztek, az intézménybe pedig ellátogatott Nicole Belloubet oktatási miniszter is. Az iskolaigazgató egészen a múlt hét péntekig állta a sarat, ám akkor lemondott a posztjáról, illetve távozott a közoktatásból.
A 2010-es évek óta komoly vita van egész Európában a nikáb és a burka viselésétől: a legtöbb európai országban kevesen hordják ezeket az arcokat teljesen eltakaró kendőket, de a legtöbb helyen törvény is tiltja a viselésüket. Nem konkrétan a nikábot vagy burkát tiltják, hanem az olyan ruhadarabok viselését, amelyek megnehezítik valaki felismerhetőségét.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt