Nem húzták sokáig: az EU máris vizsgálatot indított az Apple, az Alphabet és a Meta ellen az új digitális piaci törvény miatt
Az Európai Unió nem sokat várt, hogy rászálljon a techóriásokra a digitális piaci törvény esetleges megsértése miatt. A jelenlegi vizsgálatok inkább arra utalnak, hogy az EU meg akarja mutatni, komolyan veszik az új szabályozást. Ha sikerül feltérni szabályszegéseket, biztosan kemény lesz a büntetés, azaz a kiemelt kategóriába sorolt cégek máris jobb, ha mindent megtesznek, hogy megfeleljenek az előírásoknak / Fotó: Getty Images
Az Európai Unió szabályozó szerve, az Európai Bizottság az Apple, az Alphabet (a Google anyavállalata), valamint a Meta (a Facebook és az Instagram anyavállalata) ellen indított vizsgálatot a digitális piacokról szóló törvény (DMA) esetleges megsértése miatt.
Ezeket látta már?
Sajtóközleményében az EB azt írja, hogy az Apple-nél és az Alphabetnél az iOS App Store, illetve a Google Play Store esetében vizsgálja a lehetséges megfelelési problémákat. Az ügynökség szerint azt fogják vizsgálni, hogy mindkét vállalat betartja-e a DMA irányítási szabályait. Ezek a szabályok előírják, hogy mindkét alkalmazásboltnak meg kell teremtenie a módját, hogy az alkalmazásfejlesztők az említett boltokon kívül is hozzáférést adjanak a fogyasztóknak szóló ajánlatokhoz – olvasható a Neowin beszámolójában.
Ez még csak kardcsörtetés, de keményedhet a helyzet
Az Apple-t is vizsgálják, hogy nem sértette-e meg azokat a szabályokat, amelyeket azért hoztak létre, hogy az iOS-készülékek tulajdonosai könnyen eltávolíthassák az alkalmazásokat, megváltoztathassák az alapbeállításokat, és választásuk lehetőségük legyen, ha más keresőmotort vagy webböngészőt szeretnének használni.
Az EB jelezte, hogy vizsgálja a Google Searchet a DMA megsértése miatt. Az ügynökség azt szeretné látni, hogy a Google keresési eredményei tisztességes hozzáférést nyújtanak-e harmadik felek számára, ahelyett, hogy olyan preferenciális találatokat adnának, amelyek elsősorban az Alphabet saját szolgáltatásait, például a Google Shopping, a Google Flights és a Google Hotels szolgáltatásait mutatják.
Mostantól ostorsuhogásra fülelhetnek a 19-ek: köztük van a Facebook, a TikTok és az Instagram is
Végül az EB ellenőrzi a Meta közelmúltbeli döntését, miszerint a Facebook és az Instagram közösségi hálózatokhoz hirdetések nélküli előfizetési csomagokat kínál Európában. Az EB azt mondja, hogy meg fogja vizsgálni, hogy ez az üzleti modell megfelel-e a DMA szabályainak, amelyek megkövetelik, hogy egyes vállalatok, mint például a Meta „a felhasználók hozzájárulását kérjék, ha személyes adataikat különböző alapvető platformszolgáltatások között kívánják kombinálni vagy keresztirányban felhasználni”.
További vizsgálatok is lesznek
A hivatalos vizsgálatokon kívül az EB azt mondja, hogy az esetleges további vizsgálatokhoz tényeket gyűjt. Az egyik vizsgálat az Apple díjstruktúráját vizsgálja majd az alternatív alkalmazásboltok európai iOS-eszközökön való engedélyezéséért.
A másik az Amazonról fog információkat szerezni, hogy bizonyítékot találjon arra, hogy az online áruházában előnyöket kínál saját termékei számára a harmadik féltől származó termékekkel szemben. Az EB arra is kéri az Alphabet, az Amazon, az Apple, a Meta és a Microsoft cégeket, hogy őrizzenek meg minden olyan dokumentumot, amely a DMA betartására vonatkozik.
Az Európai Bizottság arra számít, hogy az Apple, az Alphabet és a Meta hivatalos vizsgálata 12 hónapon belül lezárul. Ha ezek a vizsgálatok DMA-szabálysértéseket állapítanak meg, az EB olyan bírságokat szabhat ki, amelyek „a vállalat teljes világméretű forgalmának 10 százalékát” is elérhetik vagy még többet, ha az EB szerint ismételt jogsértésekről van szó.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább