Azonnal cselekedniük kellett Hódi Pameláéknak! Nem várhattak tovább, a kicsiről van szó
Sürgősen döntést kellett hozniuk!
Hódi Pamela nemrég Instagram-oldalán osztotta meg, hogy nagyon nehéz napokon vannak túl, hiszen kislányuk lebetegedett. Ha valaki azt gondolná, hogy ez csak valami apróság, akkor sajnos most nem lesz igaza: mindkettejükre szükség volt és van is, hogy a pici jobban érezhesse magát.
Hódi Pamela férje kamerák előtt beszélt titkos szerelmi kapcsolatáról, még a barátai előtt is bujkált miatta
Ez a sorozat volnék én. Megterveztem a mai napomat, de nagyjából semmi nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Via váratlanul belázasodott az éjszaka, és bármilyen hihetetlen is, de két fős volt az ápolása
- kezdte mesélni Pamela.
Az első fotón azt látjátok, amikor dolgozom, azaz tartalmakat gyártok időpontra. Ha lapoztok láthatjátok, ahogy anyaként, munka közben babusgatom a kis betegemet, akinek 3 percenként változott, hogy anyára, vagy apára van szüksége. Ezekben a 3-5 percekben rohangáltam felvenni a videókat, fotót készíteni, ruhákat rendszerezni, meetingelni, időre posztolni mindent, gyógyszert készíteni stb, ja és 3 éve megtanultam nagyon gyorsan enni is
- tette hozzá.
Harmadik videón láthatjátok azt, ami ritkán vagyok én. Csinos ruciban, kimozdulva a megszokott hétköznapokból elindulni egy rendezvényre. És végül az utolsó fotón van az, ami a mindennapjaim része. A finomságok elkészítése a családnak. Ezek csak szösszenetek az elmúlt 24 órámból, hisz a hajnali ébredéseket, készülődést a fotókhoz és videókhoz, az egésznapos pakolást és takarítást már meg sem örökítettem, hiszen ahogy nektek, úgy nekem is az életem részei. Nagyon nehéz volt a mai napot kilogisztikázni minden téren, de a legfontosabb az volt, hogy ilyen magas és folytonos láz mellett mindketten mellette legyünk
- osztotta meg.
Sikeresen zártuk a napot, a határidős munkáim elkészültek, és még az Aboutyou liveot sem kellett másik napra tennünk, hisz az a fél óra pont nagyon nagyon jót tett Oliviának a levegőn. A gálát már reggel elengedtem, mivel nem tudtam volna egy program miatt itthon hagyni a kislányomat, sem pedig Bencét egyedül két gyerkőccel ebben a helyzetben. Van jó hír is! Holnap nincs dolgozat a suliban🫣😂
- zárta humorosan gondolatait.
Ezeket olvastad már?
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Ráncos volt a kézfejem, és akkor megtudtam ezt...
Megszólalt Nemcsák Károly: ezt gondolja arról, hogy Kulka Jánost a Nemzet Színészének választották
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Ekkora a baj? Egyre romlik a helyzet, már nem tudja tovább titkolni Vilmos herceg
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl