Rasszista poénok miatt rúgtak ki két légiutas-kísérőt: így figurázták ki a TikTokon az utasokat
A két légiutas-kísérő viccének kirúgás lett a vége/Fotó: Pexels
Nagy botrány tört ki a British Airways légitársaságnál, miután két légiutas-kísérőjük rasszista tartalmat osztott meg a TikTokon. A két nő kínai utasokon gúnyolódott, mindezt ferdeszem ábrázolásával, valamint akcentus utánzásával tették.
Ezeket látta már?
Kiderült, hogy Holly Walton és Lauren Bray azok a stewardessek, akik a közösségi médiában nagy port kavartak, és azóta mindkettőjüket kirúgták a légitársaságtól. A felvételen Walton látható két út közötti pihenőjük alatt, az antiguai Trade Winds szállodában. A felvételt pedig a másik légiutas-kísérő töltötte fel a népszerű közösségi média platformra.
A kollégák elmondták, hogy a két barátnő egy kínai családon gúnyolódott, akik nem beszéltek túl jól angolul. Egy ázsiai munkatárs szerint átléptek minden határt, valamint volt olyan beszámoló is, miszerint „szándékosan nevettek” a családon, ami lássuk be, hogy nem túl jó üzenet az utasok felé.
Nem hiszi el! Ezért olyan udvariasak minden repülőgépen a légiutas-kísérők
A két nőnek a londoni irodában kellett megjelennie az ügy után, és végül elbocsátották őket. A hírek szerint Bray sírva távozott a találkozóról, majd később a British Airways is megszólalt az ügyben – írja az RTL.
„A rasszizmus minden formája teljességgel elfogadhatatlan, és nagyon komolyan vesszük az ilyen jellegű vádakat. Ez a két személy már nem alkalmazottunk.”
A járat személyzetének egy tagja is elmondta, hogy egyetért a légitársaság döntésével:
– Ez a felvétel obszcén. Az, hogy bárkinek ilyen rasszista gondolatai támadnak, majd lefilmezik és megosztják a világgal, egyformán megdöbbentő és butaság. Ez rendkívül káros a légitársaság számára, és megérdemelték, hogy kirúgták őket.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább