A Tinderen jött össze kedvesével Nick Árpi – Meglepő részleteket árult el a kapcsolatról: „Az elmúlt egy év alatt tízszer szakítottunk”
Nick Árpi a Tinderen ismerkedett össze új szerelmével, akivel – elmondása szerint – tízszer szakítottak az elmúlt egy évben / Fotó: Ringier-Archívum
Nick Árpádra 70 fölött talált rá a szerelem újra, s nem is akárhol: új párjával a Tinderen ismerkedett meg, ám a kapcsoltuk egyáltalán nem mondható egyszerűnek, hiszen egy igazi „se veled, se nélküled” románcról van szó.
Ezeket látta már?
– A Tinderen ismertem meg Mimit egy évvel ezelőtt. Féltve őrzöm a magánéletemet, de ő nagyon megérintett. A kezdeti fázisban csak beszélgettünk, heteken át üzengettünk egymásnak. Fontosnak tartottam, hogy megismerjem, nem az volt a célom, hogy azonnal randit kérjek tőle. Egy szép napon persze, eljött az első találkozás. Mondanom sem kell, remekül éreztük magunkat, nagyon sokat nevettünk – kezdte a Borsnak az erőművész.
Nick Árpád durván lesérült, óriási fájdalmai voltak: „Még a székről sem tudtam egyedül felállni” – Így él most a híres erőművész
– Még nem vált el, de nem is ez az, ami zavar. Jelenleg nem vagyunk együtt, de mindent megtennék, hogy ismét visszataláljunk egymáshoz. Őszinte leszek, az elmúlt egy év alatt tízszer szakítottunk. Ez egy igazi, se veled, se nélküled kapcsolat – árulta el Árpi, aki tudja magáról, hogy elég lobbanékony természetű, ezért Mimit már nagyon sokat megbántotta.
– Olyat is hallottam, hogy a barátnői szerint nem illek hozzá, mert sportosan öltözöm. Szerintem viszont nem ez az, ami számít, hanem, hogy órákon át tudunk beszélgetni, és hatalmasakat nevetünk együtt. Nem tudom, mit hoz a jövő, de bízom benne, hogy visszatalálunk egymáshoz. Nekem ő nagyon fontos, és ha én is fontos vagyok neki, nem engedjük el egymás kezét – tette hozzá.
A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
Elképesztő randitörténetek – hihetetlen, min buktak el ezek a randevúk (x)
Mi az a CPPS, ami megkeserítheti a férfiak életét? (x)
A hideg női kéz nem mindig jelent jót (x)
Megfázás, migrén, hüvelygomba: ennyi mindenre jó a kamilla (x)
Egyszerű tippek a PMS hatékony enyhítésére (x)
Ettől billenhet ki fiatalkorban a hormonegyensúly (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább