Szerző: Koi Tamás

2024. március 21. 09:13

Vége a streaming mozgásterének Amerikában?

Lényegesen többet költenek az amerikai háztartások idén előfizetéses streaming videós tartalomfogyasztásra, mint tavaly, a szolgáltatók mozgástere pedig mostanra beszűkült - derül ki egy friss kutatásból.

Egykor éppen a drága, reklámokkal telepakolt kábeltévének hátat fordító amerikai nézőknek nyújtottak segítő jobbot a nagy előfizetéses videostreaming-szolgáltatók, most viszont éppen ugyanezek a szolgáltatók váltak a kábelcégek szinte tökéletes utódaivá. Legalábbis abból a szempontból, hogy az általuk kínált szolgáltatás ár/érték aránya egyre rosszabbá vált az évek során, aki pedig kedvezőbb anyagi feltételek mellett fogyasztana ezeknél a platformoknál tartalmat, már itt sem menekül a reklámok elől.

A Deloitte friss kutatása, mely több mint 3500 amerikai megkérdezéséből állt össze, többek között azt mutatja, hogy egy amerikai háztartás ma átlagosan négy streamingszolgáltató előfizetője, ami egy hónapban 61 dollárnyi (napi árfolyamon átszámítva körülbelül 22 ezer forintnyi) kiadást jelent - 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Összehasonlításképpen, ma egy átlagos, több mint 100 csatornát tartalmazó kábeltévé-előfizetés havi díja szolgáltatótól függően 50 és 85 dollár között mozog.

svod_remote

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Az átlagos költés emelkedéséhez tevékenyen hozzájárulhatott, hogy a piaci szereplők közül a Netflix és a Max egyaránt megemelte előfizetési díjait, illetve élesbe lőtte a jelszómegosztás letörésére irányuló terveket, melyek további költségemelkedéshez vezettek azoknál, akik valaki másnak (pl. kolléga, barát, évfolyamtárs stb.) az előfizetését használták.

Az említett 61 dolláros költséggel egyébként a szolgáltatók már erősen súrolják az amerikai háztartások határait, legalábbis a válaszadók fele ha további 5 dollárral emelkedne a havi költsége a streamingnek, a négyből egy szolgáltatást biztos lemondana.

A nézők a Deloitte kutatása alapján nem csak a költségek folyamatos emelkedése miatt elégedetlenek, hanem azért is, mert a nagy szolgáltatók tartalomajánló algoritmusai az évek során nem vagy alig fejlődtek. Így főként a fiatalok körében elterjedt a közösségi média használata egyfajta ajánlóként - mutat rá a cég amerikai nézői szokásokat felmérő kutatása.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról