Nagyon súlyos balesetet szenvedett Pintér Tibor
A nézők először fel sem fogták, minek voltak a tanúi.
Aggodalomra semmi ok, minden rendben van Pintér Tiborral, ám öt héttel ezelőtt hatalmas volt a baj. Óriási volt a riadalom, amikor kiderült, hogy újabb magyar színházi baleset rázta meg a szakmát, ezúttal a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, Pintér Tibor zuhant a mélybe előadás közben. A gálaműsorukon az első előadás közben elengedett alatta egy fémszerkezet, így leesett és eltörte a bokáját.
Nem számítottam erre és kifordult a bokám, úgyhogy végül el is tört, nagy szerencse, hogy nem kellett operálni.
De ami nagyon fontos, hogy utána nem mentem egyből kórházba, hanem végigjátszottam az előadást. Nem nagyon éreztem az adrenalintól, hogy mekkora a baj, de azt tudtam, hogy valami gáz biztosan van. Végigjátszottam, és utána mentünk el a baleseti sebészetre
– mesélte Tenya, és azt is elárulta, hogy a gipsz még néhány hétig rajta lesz, azonban mankókkal is folytatja a munkát, hiszen amikor nem színpadon áll, akkor igazgat és rendez is.
A hétköznapi nehézségekben hatalmas segítség számára párja, Jennifer, akivel hat éve alkotnak már egy párt – írja a Tények.
Ezeket olvastad már?
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
Máris? Óriási a boldogság Demcsák Zsuzsáéknál, bővül a család! Hamarosan érkezik a pici
Ráncos volt a kézfejem, és akkor megtudtam ezt...
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl