Vacsorára is kiváló: vörösboros rizottó – recept
Vacsorára is kiváló a vörösboros rizottó, mert kevés hozzávaló kell bele és gyorsan elkészül / Fotó: Shutterstock
Néhány alapanyag szükséges hozzá és hamar elkészül.
Ezeket látta már?
Hozzávalók:
450-500 ml csirke- vagy zöldségalaplé
85 g vaj
1 közepes hagyma, apróra vágva
200 g kerek szemű rizottó rizs
500 ml vörösbor – a merlot az ideális
reszelt parmezán (vagy vegetáriánus alternatíva), tálaláshoz
Elkészítés: Az alaplevet tartsuk melegen. Közben olvasszuk fel a vaj felét egy serpenyőben, adjuk hozzá a hagymát, sózzuk, borsozzuk és 5-7 perc alatt pároljuk üvegesre. Adjuk hozzá a rizst, majd folyamatos kevergetés mellett addig pároljuk, amíg fel nem szívja a vajat, ez nagyjából 2 perc.
Keverjük hozzá a bor felét egy kis sóval, borssal, és kevergetve pároljuk 5-7 percig. Adjunk hozzá néhány merőkanál forró alaplevet és óvatosan kevergessük tovább. Amikor a rizs ismét beszívja a folyadékot, adjuk hozzá a maradék bort és főzzük tovább folyamatosan kevergetve, adagolva a többi alaplevet.
A főzés végén a rizsnek puhának kell lennie, de még mindig enyhén al dente, viszont krémes a keményítőtől, amely elkezdett kimosódni a szemekből. Ez 25-35 percet vesz igénybe.
A rizottót levesszük a tűzről, beletesszük a maradék vajat, és a rizshez keverjük. Kóstoljuk meg, sózzuk, borsozzuk ízlésünk szerint. Tálaljuk melegen, parmezánnal megszórva és fogyasszunk mellé egy pohár kellemes rozét.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Gyanús jelek! Megvan a Való Világ első álompárja?
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt