Kiakadtak követői Tatár Csillára
Most azonban olyat mondott, aminek nem örültek. Sőt!
Tatár Csilla fodrásznál járt, és elárulta, hogy minél rövidebb a haja, annál szabadabbnak érzi magát. Számára az jelent felemelő érzést, hogy a 4 éves kislánya képes kilépni a társadalmi elvárások bűvköréből, és nem vágyik rózsaszín hajcsatokra és hajpántokra, aranyos kis fonatokra, hanem ő is éppen olyan rövid, tüsis hajat szeretne, mint amilyen az anyjának van.
Annak ellenére, hogy Csillának elképesztően jól áll a rövid haj, követői közül jó sokan nem értettek vele egyet - szúrta ki a kommenteket a Bors.
„A szabad és bátor, elég kategorikus és kirekesztő ebben a kontextusban, mintha csak azok bírnának ezekkel a képességekkel, akik rövid hajat hordanak.
Nekem például az anyukám egész kicsi koromtól mindig rövidre vágta a hajamat, kamaszkoromra elhittem, hogy én egy rövid hajú csak vagyok. Aztán húsz évesen, életemben először megnövesztettem, én akkor éreztem magam szabadnak. Azóta nem volt rövid hajam és szerintem már nem is lesz. A saját nőiességem és nőségem megélése egészen gyökeres fordulatot vett onnantól. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy minden relatív, a szabadság fokunk pedig ezen a két szélsőség (én sztorim, te sztorid) közti csúszkán bárhol lehet” - írta az egyik követő.
Ezeket olvastad már?
Férje adta be a válókeresetet, miután Várkonyi Andrea beleszeretett egy másik férfiba
Augusztusra várja a gyerekeket Mikes Anna: csodálatos hírt osztott meg Krausz Gábor szerelme
Mekkora a boldogság Majkáéknál. Majoros Hajnalka most kürtölte ki és itt a felvétel is róla
Eddig nem merte közölni a Palota: most jött a friss hír Katalin hercegnéről
Most érkezett a szomorú hír: meghalt Tallós Rita férje
Megrázó hír jött Karsai Dániel sorstársáról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Döbbenet, az ő szívét is összetörte Várkonyi Andrea!
Harry herceg és III. Károly király - Vége: helyrehozhatatlan a kapcsolatuk