Édesapjától kapta az életmentő szervet a parasportoló: hozzáfiatalodott az 53 éves Zsolthoz 81 éves veséje
Zsolt veséje majdnem 30 évvel idősebb mint ő / Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége
Hiába a majd' harminc éves korkülönbség, jól megvannak ők ketten: Zsolt és az új veséje. Pedig 70 éves kor felett már nem igazán vállalnak az orvosok élő donoros szervátültetést.
Ezeket látta már?
Mint egy jó házasságban, ahol cseppet sem számítanak a felek közt lévő évek, úgy él Zsolt „új” szervével. Az 53 éves parasportoló a napokban ünnepelte veseátültetésének 6. évfordulóját, de a dátum azért igazán különös, mert noha ő még csak középkorúnak mondható, veséje bizony már inkább szépkorú, 81 éves. És hogy honnan tudja ilyen pontosan? Onnan, hogy nagyon jól ismeri a donort, ugyanis édesapja adta neki a szervet.
– Egy autoimmun betegség okozta a bajt, ami már születésem óta bennem volt, de harminc éves korom után – ahogy az orvos mondta – egy banális vírus aktiválta – mesélte Zsolt.
– A kór miatt leállt mindkét vesém, ám szteroidos kezeléssel újra tudták indítani és sokáig működtek is, ám végül újra megtörtént a baj és akkor már biztos volt, hogy átültetésre lesz szükség.
Azonnal elkezdtek szóba jöhető donorokat keresni, Zsolt édesapja és felesége bizonyult alkalmasnak a vizsgálatok során. Édesapja, aki akkor 75 éves volt, már a keresés során felajánlotta, hogy ha őt találják a legalkalmasabbnak, akkor ragaszkodik hozzá, hogy fia az ő veséjét kaphassa meg. Végül így is történt.
Szervánszky Zsolt (jobbra) és édesapja is sportos életmódot folytat, ezért jól bírták a veseátültetést / Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége
2018 február 22-én, a Magyar Parasport napján kaptam meg édesapám veséjét és mivel akkor zajlott a szervátültetettek világjátéka, már ott megfogadtam, hogy ezen én még érmet nyerek
– mondta Zsolt, aki be is váltotta ígéretét, hiszen azóta sikert sikerre halmoz: jégkorongozik, snowboardozik. De nem csak ő él ennyire aktív életet, 81 éves édesapja, Péter is sportol. Valószínűleg ennek az életmódnak köszönhető, hogy fiának adhatta veséjét 75 éves korában.
– Valószínűleg rekorderek vagyunk, 70 év felett ugyanis már nem nagyon vállalnak élődonoros szervátültetést éppen azért, mert a donor egészségi állapota legtöbbször ezt már nem engedi meg. Édesapám azonban annyira erős és egészséges volt – és azóta is az – hogy egyáltalán nem volt probléma.
Ahogy Zsolt mondja, új veséje ráadásul szinte hozzáfiatalodott az ő szervezetéhez.
Lemondtak a román orvosok Olivérről, mégis megmenekült: Lyonban kapott új szerveket a 9 éves kisfiú
Amikor az átültetés utáni első ultrahangon megvizsgálták a szervet, akkor az orvos még azt mondta, látszik, hogy ez egy öreg vese. Később azonban mintha megfiatalodott volna, a sejtek lassan cserélődnek, így nem érezhető, hogy egy 81. évében járó veséről van szó.
Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének orvos igazgatója szerint azért nem úgy kell ezt elképzelni, hogy a vese szó szerint megújul.
Az átültetett szervek esetében a biológiai kor és a fizikai kor nem feltétlenül azonos
– mondta a szakember.
Zsolt egy kanadai snowboardversenyen a rajtszáma feletti üzenettel köszönte meg apukájának a szervet / Fotó: Magyar Szervátültetettek Szövetsége
– Az élődonoros átültetéseknél vizsgálják azt is, hogy a szerv mennyire egészséges, így elképzelhető, hogy egy 70 éves ember veséje olyan állapotban van, mintha csak 50-60 éves lenne, de persze a fordítottja is: viszonylag fiatal embernek is lehet a valós koránál rosszabb állapotban lévő szerve.
Az orvos szerint nem ritka, hogy átültetett vesével évtizedekig, akár 30-40 évig is elélhet a beteg. A kötelezően szedendő kilökődésgátló szerek ugyan kismértékben károsítják a vesét, ez a hatás azonban sportos, egészséges életmóddal – ahogyan Zsolt is teszi – csökkenthető.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább