Keresik a Madeleine McCann-ügy egyik tanúját: újabb fordulatot vett a kislány eltűnésének története
Madeleine McCann szülei keresik a válaszokat / Fotó: Northfoto
Újabb fordulatot vett Madeleine McCann eltűnésének ügye. Most Christian Brueckner egykori bűntársa ellen indult hajtóvadászat. A hatóságok ugyanis azt gondolják, Ralph H. sokat tudhat a fő gyanúsítottról.
Ezeket látta már?
A Blikk is megírta, hogy a 2007 májusában eltűnt kislány meggyilkolásával egy német állampolgárt, Christian Bruecknert gyanúsítottak meg korábban. A férfi azóta kétszer is bíróság elé állt: többrendbeli nemi erőszakkal és két gyermekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléssel vádolja az ügyészség – írta az Index.
Hatalmas áttörés Madeleine McCann ügyében: ezt mondta a főtanú a gyanúsítottról
Madeleine McCann ügyében azonban még nem történt vádemelés Brueckner ellen, mert még nem került elő perdöntő bizonyíték. Ezért indult hajtóvadászat Ralph H. ellen, aki a férfi egykori bűntársa volt, mert talán ő többet tudhat, amivel Bruecknert a kislány ügyéhez lehetne kapcsolni.
Az 56 éves férfi a bizonyítékok alapján korábban szorosan együttműködött Bruecknerrel, sőt, segítette őt több bűncselekmény elkövetése során. A férfi keresése már több hete tart, de a szomszédai sem tudják, hol lehet Ralph H.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt