A Covid óta egyre rosszabb a helyzet: már a gyerekeket is alvászavarral viszik orvoshoz
Tényleg rosszabbul alszunk a Covid óta? / Illusztráció: Pexels
G. Németh György címzetes egyetemi docens, a Magyar Alvásszövetség elnöke a Blikknek beszélt arról, miszerint úgy véli, a Covid óta rosszabbul alszik az egész világ.
Ezeket látta már?
Új felmérés készült az alvási szokásainkról. Korábban nem aludtunk jól. Változott a helyzet?
– Rosszabbodott az egész világon a Covid óta. Azt hittük, ez csak átmeneti állapot a járvány és a lezárások miatt, és majd helyreállnak a dolgok, de nem így lett, pedig eltelt két év.
G. Németh György címzetes egyetemi docens, a Magyar Alvásszövetség elnöke / Fotó: Pozsonyi Zita
Mi lehet az oka?
– Pszichológusok és társadalomkutatók szerint romlott az általános közérzetünk a közeli háború és az infláció miatt, de a Covid és a lezárások is legyengítették az immunrendszert, és mindezek együtt rossz alvás formájában jelentkeznek. Az emberek egyre többet dolgoznak, az éjszaka rovására meghosszabbítják az nappalokat, hogy legyen idejük az okoseszközöket babrálni. Sokan azt gondolják, majd kialusszák magukat a hétvégén vagy hozzászoknak a kevesebb alváshoz. De nem szoknak hozzá. Új jelenség, hogy a szülők egészen kis gyerekeket is alvászavarral visznek orvoshoz.
Hogyan tehetünk ellene?
– Először a saját környezetünkben nézzünk szét, mit tudunk javítani. Milyen a hálószoba, kényelmes-e a matrac, elég sötét van-e az alváshoz. Ha nem, egy olcsó szemtakaró is elég, a csendhez pedig egy pár füldugó... ezek nem drága dolgok. Este hat után már ne lakomázzunk, ne igyunk alkoholt az esti órákban, kávét pedig már délután 2 után sem! Ha mindez nem segít, érdemes kivizsgáltatni, okozhatja-e szervi baj a rossz alvást.
Két hét múlva óraátállítás lesz, az sem igazán segít...
– Nem bizony. Bezavar a cirkadián ritmusba, ráadásul most egy órával kevesebbet alhatunk. Az óraállítást követő hétfőn mindig több a baleset és a kórházba kerülő beteg. Épp ezért célszerű már egy héttel korábban hamarabb ágyba kerülni esténként, hogy szoktassuk a szervezetünket az új helyzethez.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Botrány! Nem engedték érettségizni a TV2 fiatal sztárját! "Igazságtalanságban és megkülönböztetésben volt részem"
Itt a meglepetés! Hírességgel állt össze a Házasodna a gazda szereplője
Hát megmutatta: ezzel a fotóval most mindenkit megdöbbentett a Házasság első látásra Hildája
Nem titkolja már Stana Alexandra, de szerinte csak így működhet a szerelem közöttük
Nem így tervezte Ábel Anita, válás lett a vége: nagyon összetörte a szakítás, nem titkolja mi történt