Friss hírek érkeztek Gulyás Gergely állapotáról
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már több mint egy hete elhagyta a kórházat / Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Gulyás Gergelyt február 25-én műtötték meg, azóta először árultak el valamit az állapotáról.
Ezeket látta már?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter több mint egy héttel ezelőtt elhagyta a kórházat, műtétet követő felépülése jól halad – közölte a Miniszterelnökség.
Hozzátették, a miniszter otthonról már legfontosabb hivatali feladatait ellátja, de a rehabilitációja még legalább két hetet vesz igénybe, így közszereplést csak húsvét után vállal.
A hvg.hu számolt be róla, hogy Gulyás Gergely februárban váratlanul kórházba került, megműtötték. Állapotáról nem tudhattunk eddig sokat, távollétében Panyi Miklós államtitkár helyettesítette. Kormányinfót nem tartottak, miután operálni kellett a minisztert.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább