Visszájára sült el a taktikám, amivel a szeretőmet elcsábítottam a feleségétől. 42 éves létemre nem gondoltam volna, hogy pont ezt veti a szememre
Ha korábban tudtam volna, még ma is…
Beleszerettem egy kollégámba. Akkor már negyedik éve éltem egyedül a hatéves gyerekemmel. Ez a szerelem úgy söpört rajtam végig, hogy se enni, se aludni nem tudtam. Utolsó esélyemnek gondoltam őt, és eltökéltem, ha kell, foggal-körömmel küzdök majd érte. Volt is miért küzdeni, hiszen nős volt, két gyerekkel.
Egy nap elárulta a nagy titkot
Miközben ő imádja a szexet, a felesége egy hideg béka. Havonta egyszer, ha hajlandó volt rá. Na, ezután már bűntudatom sem volt, mert szerintem az ilyen feleség nem érdemel férjet. Eldöntöttem, én majd kárpótolom őt a szexmentes évekért.
Amúgy is elég forróvérű vagyok, de most rá is játszottam egy kicsit.
Ahányszor csak alkalom nyílt rá, letepertem a kocsiban, az uszoda zuhanyzójában, a munkahelyi tárolóban, bárhol… Az eredmény: beadta a válókeresetet és hozzám költözött.
Voltak hétvégék, hogy ki se keltünk az ágyból. Azt mondogatta, imádja bennem, hogy sose mondok nemet, hogy mindig kapható vagyok… Aztán egyre gyakrabban beborult az ég, jött a szokásos elszürkülés. Egyre kevesebb időt töltöttünk szeretkezéssel. Megijedtem, hogy már nem kíván, ezért elkezdtem kezdeményezni, de ő csak ímmel-ámmal volt hajlandó. Taktikát váltottam, és kerültem még a lehetőségét is, hogy szerelmeskedjünk. Késő éjszakáig dolgoztam, fürödtem, tévét néztem, vagyis megvártam, amíg elalszik. Viszont mindig illatos voltam és szexi. Ha be akart vinni az ágyba, finoman, csábosan hárítottam, és azt mondtam, majd később. De később már nem értem rá…
Nem jött be a tervem
Másfél év után hirtelen elhagyott. Beleszeretett egy lányba. Azt mondta, én túl vérmes vagyok neki, túl rámenős, az a lány viszont olyan szelíd, olyan kis szégyenlős, finom, akit újra meg újra meg kell hódítani…
Ezeket olvastad már?
Jött a hír. Karsai Dániel megírta a levelét az új köztársasági elnöknek: Ez áll benne
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Kiakadtak a nézők a Zsákbamacska műsorvezetőjére: "Szerintem itt be is fejezte a pályafutását"
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl