Újra együtt régi szerelmével Lékai-Kiss Ramóna, és az a pikáns sztori, ami kiderült...
Csak lestünk, amikor...
Már több mint húsz éve, hogy barátok, Kinizsi Ottónak annak idején még kulcsa is volt Lékai-Kiss Ramóna lakásához. Megannyi közös sztorikuk van, és noha úgy tekintenek egymásra, mint igaz szövetségesre, volt idő, hogy alig beszéltek.
Azt, hogy ott folytathatták a kapcsolatukat, ahol korábban abbahagyták, azt a Dancing with the Starsnak köszönhetik, hiszen sok-sok év után ott találkoztak úja először, és Rami élő adásban kért bocsánatot a barátjától, amiért egy időre eltávolodott tőle.
Ez lett a vége. Lékai-Kiss Ramóna komolyan szembe fordult a férjével, de Máté lépése hatalmas meglepetés
A Story magazinnak most a két barát a Barátok közt-ös idők mellett arról is beszélt, milyen fontosak egymásnak, Ottó pedig egy pikáns sztorit is megosztott:
– A sorozatbeli karfaktereink, Zsófi és Imi együtt jártak, és amikor az első ágyjelenetet vettük fel, kitaláltam, hogy megtréfálom Ramit. Kértem a stylistot, hogy az alsónadrág alá adjon egy testszínűt is, így amikor bebújunk az ágyba, ledobhatom magamról a gatyát, hátha erre kikerekedik Rami szeme. Hát így is lett,
szegénykém kisebb sokkot kapott, amikor azt hitte, teljesen meztelenül fekszem be mellé...
Na ezt végül ezerszeresen visszakaptam, azóta rendszeresen ugratjuk egymást. Így fordulhatott elő az is hogy a Dancing with the Starsban - ahol Rami volt a műsorvezető, én meg Szőke Zsuzsival táncoltam -, egyszer csak megkért, konferáljam én fel helyette a következő versenyzőt. Én meg teljesen megszeppenve tettem eleget az utasításának... – meséli mosolyogva Ottó.
–... elképesztő hálás vagyok, hogy ismét szoros a kapcsolatunk. Nem kérdés, hogy Ottó az egyik legjobb barátom – árulja el Rami.
Ezeket olvastad már?
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Nagy az öröm Hódi Pameláéknál, lufikkal tudatták: itt a harmadik
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl