A „mini-Dubaj”-projekt miatt lakoltatják ki a MÁV szolgálati lakásainak bérlőit
Harminc napot adtak a vasút szolgálati lakásaiban élő családoknak a kiköltözésre / Fotó: Ringier-archív
Felmondta a MÁV a határozatlan idejű bérleti szerződést több zuglói családdal, akik vasúti szolgálati lakásokban élnek, ugyanis kell a terület a „mini Dubaj”-projektnek.
Ezeket látta már?
Harminc napot kaptak a kiköltözésre azok a zuglói családok, akik jelenleg a MÁV által biztosított vasúti szolgálati lakásokban élnek. A bérbeadó felmondta a határozatlan idejű szerződést – hangzott el az RTL Híradó műsorában.
Az ott élők között van olyan, aki már harminc éve a Tatai úti szolgálati lakásban él. A lakók tanácstalanok, hogy mégis hova költözzenek ilyen szűkös határidővel.
A MÁV azt a választ adta a hírműsorban feltett kérdésekre, hogy „a lehetőségeihez mérten” igyekszik segíteni a családoknak másik bérlemény felajánlásával.
A telepen a 24 szolgálati lakás jelentős részét volt és jelenlegi alkalmazottak bérlik a MÁV-tól. Menesztésük oka pedig nem más, mint a „mini Dubaj”-projekt, amelyet az állam Rákosrendező pályaudvar környékére tervez. A projekt koncepciója, hogy egy befektető az Egyesült Arab Emírségekből luxus lakónegyedet építhet, megközelítőleg 2000 milliárd forint értékben... mindezt azután, hogy az állam egy 300 milliárdos infrastrukturális fejlesztést hajt végre.
Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.
A Blikk videói között megtalálható minden, ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.
Extra ajánló
3 gyakori szokás, ami károsítja lábunk egészségét (x)
Alakítsa át szájápolási rutinját és iktassa be a szájvíz használatát a tökéletesebb szájhigiéniáért! (x)
Íme a módszer, amivel sokkal egyszerűbb döntést hozni (x)
Egy belföldi helyszín, amit imádni fog a család (x)
A tudomány kidolgozott egy megoldást azoknak, akik nem szoknak le a dohányzásról (x)
Hogyan hatnak a mindennapjainkra tudatos és impulzív döntéseink? (x)
Gyakran szokott fázni? Meglepő, de ez is okozhatja (x)
Rúzs
Hihetetlen, de a kínok között még ezt is megtette Karsai Dániel
Mindenki döbbenten fogadta: kiszivárgott az igazság a Palotából
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább