Miló Viki kamerák előtt mondta el a babáról
Így vélekedik a gyermekvállalásról.
Az ökölvívó-világbajnok Miló Viki egészen 32 éves koráig sportolt versenyszerűen, és ebbe az életvitelbe számára nem fért bele egy gyermek. Ráadásul mindig az idősebb korosztályhoz vonzódott, és nem sikerült olyan személy mellett megállapodnia, akinek ne lett volna gyereke, vagy legalábbis akart volna tőle még egyet.
„Nem találtam a páromat, ha meg találtam, akkor neki már gyermeke volt és nem akart több gyereket. Az én életem így alakult... Most meg már elment az idő felettem gyerek szempontjából” – vallotta be az RTL Reggeliben. Elmondta azt is, hogy önállóan nem akart belevágni a gyermekvállalásba:
„Azt gondolom, önállóan nagyon nagy felelőtlenség. Önzőség lenne a részemről, mert nem tudnám megadni a gyereknek azt, amit igenis szeretnék. Külön angoltanár, külön sport, külön ez, külön az. Nyilván vagy dolgozom, vagy a gyerekre vigyázok, ha beteg” – fejtette ki a kamerák előtt.
A most 46 éves Vikiről köztudott, hogy imádja a kutyákat, jelenleg kilenc négylábú kedvence van, akikre saját gyerekeiként tekint. Rendszeresen jár velük kutyakiállításra, és úgy szervezi az életét, hogy minél kevesebb ideig maradjanak egyedül. Családja már sokszor mondta neki, hogy érdemes lenne elgondolkodni az örökbefogadáson, de ő egyelőre még nem vette fontolóra ezt a lehetőséget.
Sokan kíváncsiak rá, most kiderült: vele tölti a karácsonyt Miló Viki
„Örökbefogadáson nem gondolkodtam, azt csak a szüleim mondták, meg nagymamám erőlteti, hogy legyen még egy unoka. De ha jönne egy olyan párom, aki szeretné, akkor nyilván megpróbálnám. Nem mondtam le a gyerekről, de mire megtalálom a párom, lehet, hogy már 50 fölött leszek” – jegyezte meg Viki.
Ezeket olvastad már?
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
Máris? Óriási a boldogság Demcsák Zsuzsáéknál, bővül a család! Hamarosan érkezik a pici
Ráncos volt a kézfejem, és akkor megtudtam ezt...
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl