szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A korrupciós ügyben érintett egykori államtitkár először adott interjút azóta, hogy hivatali vesztegetéssel vádolják.

A Völner-botrány
Tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kormányzati korrupciós botrányában. A Magyar Bírósági Végrehajtó Karhoz kapcsolódó, összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozat legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

„A hamis koncepciós nyomozati szakaszt egy rehabilitációs bírósági szakasz váltotta fel, ahol még az ügyészség »koronatanúja« is kijelentette, hogy soha nem látott olyat, hogy én pénzt vettem volna át, a többi tanú még egyértelműbben cáfolta a személyemmel kapcsolatos vádakat” – így értékelte Blikknek Völner Pál azt, hogy hol tart az ellene zajló per.

A hivatali vesztegetéssel vádolt, egykori fideszes államtitkár az ügyvédje irodájában adott interjút, amiben azt állította, hogy szerinte jó irányba halad az ügye a bíróságon, és nyugodtan jár a tárgyalásokra, mivel „nem követtem el bűncselekményt”.

Vízmotor-sztori a Schadl-ügyben: „Kigyulladt a motor, Völner Pál egy palack vízzel segített eloltani”

A Schadl-ügy egyik legérdekesebb szálával foglalkozott a bíróság kedden. A vád szerint a Schadl-Völner páros megpróbált egy egymilliárd forintos pályázatra rákavarni, ez viszont nem jött össze nekik. A motor egyik feltalálója tanúként vallott a bíróságon, vallomásában pedig felbukkant még Orbán Győző is.

A bukott politikus saját magára egy koncepciós eljárás áldozataként tekint, és többek között panaszkodott arra, hogy

  • „a nyomozás során a sajtónak kiszivárogtatott anyag alapján felállított hamis koncepció” gyenge lábakon áll;
  • a családja is nehezen viseli, hogy vannak, akik kizárólag „haszonszerzési céllal” tesznek megállapításokat Völnerrel kapcsolatban, miközben nem is ismerik érdemben az ügyét;
  • „zaklatták a családtagjait”, akiknek még a vagyonát is zárolta a hatóság;
  • szerinte az ellene eljáró hatóságok „következmények nélkül léphetik és lépik át a jogi kereteket”.

Arra a kérdésre, hogy hibázott-e bármiben, Völner azt felelte, hogy „természetesen”, de ragaszkodik ahhoz, hogy semmi törvénytelen dolgot nem tett.

Azt nehéz megértenem, hogy a szűken vett feladataimon túlmenően miért ne segíthettem volna minden hozzám forduló embernek… Ez egy bírónak, egy ügyésznek vagy akár rendőrnek tilos lehet, de egy országgyűlési képviselőnek, egy államtitkárnak szerintem kötelessége. Ha ezt nem lehet megtenni, úgy nincs értelme az egésznek…

– magyarázta a korrupciós ügyben vádlott egykori államtitkár.

Völner az interjúban utalt arra, hogy még nem mondott el mindent a perben, úgy fogalmazott, hogy „fontos mondandóim vannak még”. Amikor pedig arról kérdezték, hogy indokolt volt-e a Schadl Györggyel fenntartott szoros kapcsolat, akkor anélkül, hogy megnevezte volna, hogy kiről beszél, azt közölte, hogy van olyan „jogász hivatásrendi vezető”, akivel együtt síelt korábban.

Arról, hogy vannak-e olyan politikustársai, akikkel még tartja a kapcsolatot, annyit mondott, hogy

akik a barátaim voltak, a mai napig a barátaim, akár szorosan tartom velük a kapcsolatot, akár nem. Talán megértik, ha nem nevezek meg senkit, nem szeretném, ha holnap reggel az ellenzéki média munkatársai csengetnének náluk.

A Schadl–Völner korrupciós botrányról szóló cikkeinket itt találják.

Fülke: A Schadl-ügy teljes története, A-tól Z-ig, Völnertől Vargáig

Elvesztette a fonalat? Nem tudta követni a meghallgatásokat? Felelevenítené a tudását? Közéleti podcastunkban összefoglaltunk mindent, amit a Schadl-ügyről tudni érdemes, kezdve a főszereplőktől és köreiktől, az általuk kiépített korrupciós hálózattól át a lebukásig és a következményekig.