Megszólalt és elárulta Erdélyi Mónika a babáról, a Barbie babáról (videó)
Nagy meglepetés ez.
Erdélyi Mónikával találkoztunk a 65. évfordulóját ünneplő Barbie-ról szóló rendezvényen. A csodás babaruhákat nézve megszólalt a saját babáiról is. A videó a reklám után azonnal indul. >>>
Ebben az esztendőben 65. évfordulóját ünnepli Barbie. Túlzás nélkül állítható, hogy a Ruth Handler által megalkotott játékbaba újrafogalmazta a babázás fogalmát.
A kezdetek, 1959 óta több mint 250 karriert mutatott meg, köztük számos olyat, amely az adott időpillanatban még nem, vagy nehezen elérhetőnek számított a nőknek. Járt az űrben, dolgozott sebészként, volt már pilóta, tűzoltó, újságíró, feltaláló, környezetvédelmi aktivista, sőt elindult az USA elnöki székéért is.
Barbie, ahogy régen, úgy ma is a kislányokban rejlő tehetséget szeretné inspirálni, támogatni. Ez az egyik legfontosabb öröksége az elmúlt 65 évének a világon mindenütt, így hazánkban is, ahol a kerek évforduló alkalmából most március 8-án különleges eseményt tartottak a márkát képviselő Mattel szervezésében.
65 sikeres, a választott karrierjében fantasztikus eredményeket felmutató magyar nőt invitáltak közös találkozóra a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace-ba, ahol a hölgyek a saját példájukon keresztül adták bizonyítékát annak, hogy a kislányként elképzelt célok a szó szoros értelemben valósággá válnak, ha hiszünk bennük és teszünk értük.
Itt mutatták be azt az egyedi, de forgalomba nem kerülő Barbie-kollekciót, amelynek babáira a Sentiments divatház alapítója, Joó Beatrix tervezett különleges ruhadarabokat.
Ezeket olvastad már?
Meghozták a döntést Sebestyén Balázsék: külön utakon folytatják tovább
Őrületes bosszút áll, ha megsérted: ő a 4 legkönyörtelenebb csillagjegy
Máris? Óriási a boldogság Demcsák Zsuzsáéknál, bővül a család! Hamarosan érkezik a pici
Ráncos volt a kézfejem, és akkor megtudtam ezt...
Tűzpiros szívvel üzente meg Mikes Anna, amit annyira vártak már: megtörtént!
Most érkezett a tragikus hír: elvitte súlyos rákbetegsége a híres színészt
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl