"Volt pár sötét hetem" Legyőzte a rákot az egykori népszerű magyar televíziós
Dolgozott a rádióban, a televízióban. Igazi élő legenda, akinek kedves lénye, senkiéhez sem hasonlítható, tiszta hangja az ország legnépszerűbb sztárjává tette. Aztán egyszer csak eltűnt...
Acél Anna ahogy mondja, eleinte hiányzott a tévézés, de nem jelentkezett, hogy szeretne dolgozni. Érezte, ő már nem illik bele a képbe. De igyekszik mindig a jó oldalát nézni a dolgoknak.
Én már csak ilyen túlélő típus vagyok.
– árulta el a Story magazinnak. És aki ismeri, nagyon tudja, hogy ez mennyire igaz. Drámák árnyékában élte az életét. Acél Anna korán elveszítette a szüleit, majd amikor úgy tűnt, hogy első házassága révén rendeződik az élete, első gyermeke meghalt.
– Éjszaka és hajnalban, hétvégeken és ünnepnapokon dolgoztam. Segítségre nem számíthattam, hiszen a rokonaim mind elhunytak. A gyermekemmel valahogy meg kellett élnünk, így - hogy dolgozni tudjak - a lányomat kollégiumba kellett adnom. Egyszerűen nem volt más megoldás. A mai napig mindkettőnk szíve összefacsarodik, ha erre az időszakra gondolunk.
Közben Acél Anna felfigyelt a rádióban egyik kollégájára, Szilágyi Andorra. Szerelem lett belőle, egybekeltek, és végre újra igazi családban élt. Ám ahogy teltek az évek, az állandó stressz az ő szervezetét is kezdte felemészteni.
Először asztmás lettem, majd évekkel később rákot állapítottak meg nálam. Volt pár sötét hetem, de legbelül végig tudtam, hogy túl fogom élni.
És sikerült! Az asztmát nem gyógyszerrel, hanem jógával küzdöttem le. Megtanultam, hogy ezzel képes vagyok kontrollálni a testem. És bármilyen furcsán is hangzik, a daganatos betegségnek is lett haszna: megtanultam, hogy nem szabad kizsigerelnem magam...
via Story
Ezeket olvastad már?
Joshi Bharat megmutatta 17 évvel fiatalabb szerelmét – itt az első közös fotó
Itt a nagy nyári időjárás-előrejelzés. Főhet a fejünk, de nem tesszük zsebre amit hoz
Karsai Dánielről jött a hír: ami most kiderült
Nagy az öröm Hódi Pameláéknál, lufikkal tudatták: itt a harmadik
Most jött a borzasztó hír: rákos Tompos Kátya
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl