DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

„Sokat változott a Ferrari Fred érkezése óta” – Leclerc

A monacói F1-es pilóta arra számított, több időbe fog telni Vasseurnek, mire kiismeri a maranellói csapatot. A versenyző egyetért a csapatvezető víziójával.

Frederik Vasseur a 2023-as esztendő elején vette át a csapatfőnöki pozíciót Mattia Binottótól a Ferrarinál. Az Alfa Romeótól érkezett csapatvezető az azóta eltelt bő egy évben több személyzeti átalakítást is végrehajtott a Scuderiánál, nem mellesleg Lewis Hamilton bevallása szerint is komoly szerepet játszott a személye abban, hogy a maranellóiaknak sikerült őt megszerezniük 2025-re.

A Ferrarit jelenleg is erősítő Charles Leclerc ugyancsak köztudottan jó viszont ápol Vasseurrel, hiszen az Alfánál is együtt dolgoztak. A monacói nemrég arról beszélt, hogy a csapatvezetőnek kevesebb időbe telt belerázódnia az új szerepkörbe, mint azt előzetesen gondolta:

f1-vasseur-ferrari-bahrein-1



„Sokat” – felelte arra a kérdésre Leclerc, hogy mennyit változott a Ferrari Vasseur kinevezése óta. „Amikor Fred megérkezett, arra számítottam, hogy kis időbe fog telni, mire ténylegesen felveszi ezt a pozíciót. Ez egy óriási csapat hatalmas történelemmel: vannak dolgok, amelyeket 15-20 éve pontosan ugyanúgy csinálnak. Úgyhogy amikor megérkezel, meg kell értened, hogyan dolgoznak az emberek, hogyan működnek az olaszok és egy olyan csapat, mint a Ferrari.”

„Úgy gondolom, Fred ezt nagyon-nagyon gyorsan felmérte, és elég hamar elő is állt a víziójával a csapat számára. Rendkívül világos tervei vannak arra vonatkozóan, hogy mit akar elérni, és hogyan akarja elérni ezeket.”

 

Leclerc egyetért Vasseur víziójával

f1-leclerc-ferrari-bahrein-1

A 2022-ben vb-ezüstéremig jutó, a 2024-es szezont a fékproblémákkal tarkított Bahreini Nagydíjon egy negyedik hellyel indító Leclerc azt is elmondta, hogy osztozik azokban az elképzelésekben, amelyeket Vasseur vázolt a vörösöknek, s ez is szerepet játszott a néhány hete aláírt többéves szerződéshosszabbításában:

„Nyilvánvalóan nagyon jó a kapcsolatunk Freddel, és mindig rendkívül nyitottan álltunk ahhoz, ahogy szembenéztünk a dolgokkal és ahogy hozzá akartunk állni ehhez az új munkamódszerhez. Teljes mértékben összhangban vagyok Fred közép- és hosszú távú víziójával a csapat számára” – idézi a versenyzőt a Motorsport.com portál.

„Ez része volt az egyeztetéseinknek is, amikor meg akartam újítani a szerződésemet. Amennyire imádom a Ferrarit, és ezt szerintem mindenki tudja, fontos volt az is számomra, hogy egy olyan csapattal írjak alá, amelyben megbízom. És egyértelműen ez volt a helyzet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: