Hisense U6KQ
A globálisan mostanra az egyik legnagyobb televíziógyártóvá vált Hisense gőzerővel nyomul Magyarországon is. A cég idén is több új modellt mutatott be, amelyek között vannak olcsó, belépőszintű, de prémium ligás termékek is, illetve a kettő közötti, az arany középutat képviselő tévék.
Hisense U6KQ
Ez utóbbi csoport egyik képviselője a 4K-s Hisense U6KQ, aminek 55 hüvelykes változata hozzánk is eljutott egy tesztelés erejéig. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a képminőség, de természetesen megvizsgáltuk, hogy hogyan működik a saját VIDAA okostévé rendszer, illetve hogy hogyan szól a készülék.
Nem túl izgalmas külső
Korábban már találkoztunk olyan Hisense televízióval, amelyik kifejezetten izgalmas külsővel rendelkezik, azonban ezúttal a tervezők maradtak a jól bevált, kissé unalmas megoldásoknál. A vékony keretbe foglalt káva egy síkban van a kijelzővel, így kikapcsolt állapotban láthatatlan, de ez ezen a szinten is már gyakorlatilag alapelvárás.
A szabványos VESA konzol (400 x 300 mm) segítségével egyszerűen falra is akasztható képernyő olyan két kis talpacskán áll, amelyek a készülékház két szélén kaptak helyet. Ezek stabilan tartják a képernyőt, azonban annak forgatására, illetve döntésére nem adnak módot. A tévé megjelenése összességében átlagos, nem neveznénk különösebben figyelemfelkeltőnek, de legalább bármilyen belső térbe beilleszthető.
A ki- és bemeneteket a hagyományos módon a hátlapon helyezték el, tehát nem külső dobozra pakolták őket. A készüléken található három darab HDMI 2.0, két USB 2.0, illetve egy-egy kompozit (AV), Ethernet, 3,5 mm-es analóg és optikai digitális audió csatlakozó. Természetesen a fizetős műsorok dekódolásához szükséges CI+ slot sem hiányzik róla.
Hisense U6KQ (Hisense 55U6KQ) | |
Panel | 60 Hz, 10 bit (8bit + FRC) QLED VA LCD |
---|---|
Háttérvilágítás | Mini LED |
Képernyőméret | 55 hüvelyk (139 cm) |
Maximális felbontás | Ultra HD (4K, 3840x2160) |
Maximális fényerő | ~605 cd/m² |
24p lejátszás | Támogatott |
Képbeállítások | Dinamikus, Mozi éjjel, Mozi nappal, Sport, Standard |
Hangbeállítások | Standard, Zene, Sport, Beszéd, Késő éjszaka, Színház |
Hangrendszer | 2 x 10 watt |
Beépített digitális tunerek | DVB-T/T2/C/S/S2 |
Interfész | 3 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, analóg audió, digitális optikai audió, kompozit, kompozit, Ethernet, CI+ kártyolvasó modul |
Extrák | VIDAA okostévérendszer, médialejátszó, netes alkalmazások, Bluetooth 5.1, WiFi 802.11.ac |
Teljesítményfelvétel | 121 watt, készenléti üzemmódban: 0,21 watt |
Méret | Talppal: 1232 x 778 x 313 mm Talp nélkül: 1232 x 711 x 76 mm |
Tömeg | Talppal: 13,7 kg Talp nélkül: 13,3 kg |
Gyártó honlapja | www.hisense.hu |
Termék honlapja | Hisense U6KQ (Hisense 55U6KQ) |
Fogyasztói ár | 190 000 forint |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!