DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

„A Red Bull-ülés a cél, de nem arra koncentrálok” – Ricciardo

Daniel Ricciardo nem fog egy jól sikerült futam után azon gondolkodni, vajon most győzte-e meg a nagycsapat vezetését, de arra számít, motiválóan fog hatni rá, hogy esélye van Perez F1-es helyére.

A szombati Bahreini Nagydíjjal elkezdődő 2024-es szezonban visszatérő motívum lesz a Formula-1-es közbeszédben a jövő évi pilótapiac, hiszen két értékes ülés is felszabadul 2025-ben: a Mercedesnél van egy garantáltan kiadó hely, Lewis Hamiltoné, a Red Bullnál pedig Sergio Perez szerződése jár le év végén.

Az esélyesek között emlegetik Helmut Marko nyilatkozatának is köszönhetően a Visa Cash App RB két versenyzőjét, elsősorban Daniel Ricciardót, aki 2014 és 2018 között a csapat versenyzője volt már, 2023-at pedig az istálló harmadik pilótájaként kezdte meg, mielőtt visszatérhetett Nyck de Vries helyén. A szezonnyitó hivatalos sajtótájékoztatóján Ricciardo hangsúlyozta, szeretne újra a Red Bullnál szerepelni, de nem ez fog járni a fejében szezon közben.

„Természetes, hogy mindkettőnk számára cél, és rendben van, hogy valahol ott motoszkál bennünk tudat alatt, pozitív tényezőként, ami a legjobb versenyzőt hozza ki belőlünk, ezáltal plusz motivációt adunk vele egymásnak is” – fogalmazott Ricciardo szerdán az F1-es sajtónak.



„De hogy úgy állok fel a rajtrácsra, hogy azon gondolkodom, ha jó versenyem lesz, vajon én kapom az ülést? Nem. Ott van célként, de nem arra koncentrálok” – mondta az ausztrál, aki pályafutása nyolc futamgyőzelméből hatot szerzett a Red Bullnál. Hangsúlyozta, nem hagyja, hogy a jövőre vonatkozó gondolatok eltereljék figyelmét.

„Korábban is kérdezgettek, mit gondolok arról, hogy megpróbálhatok visszakerülni a Red Bullhoz. Mondjuk úgy, nem vagyok hajlandó túlságosan a távolba tekinteni. Egy munkát kell elvégeznünk így a szezon kezdetén, őrültség lenne bármin gondolkodni ezen a héten túlmenően.”

„Amikor elvesztettem az ülést és kikerültem az aktív mezőnyből, új nézőpontot ismertem meg, ennek köszönhetően mindent az adott napba, az adott időpillanatba teszek bele, nem hagyom, hogy bármi elvonja a figyelmem” – beszélt arról a VCARB pilótája, miképpen változott meg gondolkodása, miután kikerült a McLaren üléséből és a rajtrácsról 2022 végén.

Ricciardót a Red Bull fő esélyeseként emlegetik

Max Verstappen csapattársának 2025-ös személyéről egyelőre csak spekulálni lehet, de érdemes ideszúrni, hogy a Sky Sports bokszutcai riportere, Ted Kravitz éppen egy Bahreint felvezető anyagban fejtegette, miért Daniel Ricciardo az első számú favorit.

Kravitz szerint a Red Bull-ülés Lando Norris McLaren-hosszabbítása után egyértelműen Ricciardo és Carlos Sainz között fog eldőlni. Mindketten versenyeztek már Verstappen csapattársaként, az összhang pedig sokkal jobban működött a holland és az ausztrál között, mint a Toro Rossónál a Ferrarit elhagyó spanyol csapattársaként: a szakértő szerint a csapaton belüli morál lesz a döntő Ricciardo javára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: