DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

„Először azt kell eldöntenem, maradni akarok-e az F1-ben” – Alonso

A Mercedes üléséről kérdezték, de az esetleges visszavonulására tett utalást a kétszeres F1-es világbajnok. A spanyol reméli, idén jobban fejleszt az Aston.

Ahogy a mezőny kétharmadának, Fernando Alonsónak is lejár a szerződése a 2024-es idény végén. Éppen ezért egyből be is dobták a nevét a kalapba mint a Mercedes Lewis Hamilton által üresen hagyott ülésének egyik várományosa.

Maga a spanyol pilóta pedig nem igazán igyekezett eddig csitítani az erről szóló pletykákat: bár jelezte, hogy az Aston Martinnal fog először leülni beszélni és elkötelezett a csapat iránt, azért azt is hozzátette, hogy jó tárgyalási helyzetben van, hiszen a mezőny három világbajnoka közül egyedül ő elérhető a 2025-ös szezonra.

f1-alonso-aston-bahrein-teszt-1_1



A téma természetesen előkerült a Bahreini Nagydíj szerdai sajtótájékoztatóján is, ám amikor arról kérdezték Alonsót, hogy érdekli-e a Mercedes-ülés, a 42 éves versenyző arról beszélt, hogy még abban sem biztos, hogy az F1-ben akar majd maradni:

„Először is azt kell eldöntenem, hogy folytatni akarom-e a versenyzést. Ez lesz az első, amit el kell döntenem néhány héten vagy néhány versenyen belül” – magyarázta Alonso a Formula.hu jelenlétében.

„Remekül érzem most magam, de tudom, hogy megterhelő a versenynaptár, 2026-ban pedig új szabályrendszer is érkezik, ami lehet vonzó is akár, de nem is, még nem tudom. De meglátjuk. Ahogy azt az autóbemutatón is elmondtam, várni fogok néhány futamot, aztán döntök.”

 

A fejlesztési versenyben is felnőni a nagyok mellé

Ami az Aston Martin idei esélyeit és várakozásait illeti, Alonso nem akart egyelőre jóslatokba bocsátkozni, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy reméli, hogy a 2023-as idénnyel ellentétben a fejlesztési versenyben is megállják majd a helyüket:

f1-alonso-aston-bahrein-teszt-2

„Várjunk ezzel néhány versenyt. Bahrein egy különleges karakterisztikájú pálya. El kell mennünk Szaúd-Arábiába, Ausztráliába és talán még Japánba is, hogy lássuk a csapatok teljesítménysorrendjét. De minden úgy teljesít, ahogy vártuk. Hogy elég jó-e az előrelépés tavalyhoz képest? Ki fog derülni…”

„Más a hozzáállás 2023-hoz képest. Jó alapokkal kezdtünk, de az minket is sokkolt, mennyire jók voltunk az elején. Nem voltunk nagycsapat a pályán kívül, a fejlesztések tekintetében. Megtanultuk a leckét, fontos szezon volt ahhoz, hogy a jövőben bajnokesélyesek legyünk.”

„Idén is jó alappal kezdünk, és rengeteg dolog folyamatban van az idény további részére. Érdekes lesz látni, fenn tudjuk-e tartani az autó fejlesztésének tempóját. Ilyen tekintetben nem feleltünk meg az elvárásoknak az előző évben, fejlődni akarunk benne.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: