Bűnügy
Az Egyesült Államoknak adja ki Montenegró a dél-koreai "kriptokirályt"
A bíróság két döntést hozott, az egyik szerint Do Kvont kiadják az Egyesült Államoknak, a másikban pedig elutasították a kiadatását Dél-Koreának.
2024.02.22 22:30MTIAz Egyesült Államoknak adja ki Montenegró a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítóját, a kriptokirályként is ismert Do Kvont - közölte Marija Rakovic, a podgoricai felsőbíróság szóvivője a Dan című montenegrói napilap csütörtöki beszámolója szerint.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy a bíróság két döntést hozott, az egyik szerint Do Kvont kiadják az Egyesült Államoknak, a másikban pedig elutasították a kiadatását Dél-Koreának. Az elítélt ügyvédjeinek három napjuk van fellebbezni.
Do Kvont és társát, a Terraform pénzügyeiért felelős Hon Csang Dzsunt tavaly március 23-án a podgoricai repülőtéren fogták el, amikor egy Dubajba tartó magánrepülőre készültek felszállni. Mindkét férfi hamis okmányokkal utazott volna. Tavaly júniusban közokirat-hamisítás miatt mindkettőjüket négy-négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Podgoricában.
Közben a montenegrói igazságügyi minisztériumhoz az Egyesült Államoktól és Dél-Koreától is érkezett kérelem a férfiak kiadatására. A podgoricai felsőbíróság novemberben arról tájékoztatott, Do Kvon beleegyezett abba, hogy Dél-Koreának adják ki. Erről azonban az igazságszolgáltatásnak kellett döntenie azt követően, hogy a férfi letöltötte kiszabott börtönbüntetését Montenegróban.
A montenegrói igazságügyi minisztérium február 5-én még azt közölte: Hon Csang Dzsunt kiadták Dél-Koreának.
Do Kvon blokklánccége 2022-ben omlott össze, a cég kriptovalutái, a terraf és a luna, elvesztették értéküket, a befektetők pedig emiatt több mint 40 milliárd dollárt veszítettek. A "kriptokirály" korábban ártatlanságát hangoztatta, és az ellene megfogalmazott vádakat politikailag motiváltnak nevezte. Emellett több Twitter-üzenetében hangsúlyozta, hogy "egyáltalán nincs szökésben", azonban tartózkodási helyét "biztonsági okokra" hivatkozva nem volt hajlandó elárulni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06