Az ATV műsorvezetője azt mondta: Kaleta Gábor nem volt pedofil

2024.02.20. 21:42
Az ATV kedd reggeli, Szigorlat című műsorában az egyik műsorvezető, Somos András azt mondta, hogy Kaleta Gábor nem számít pedofilnak a szó szoros értelmében. A csatorna fegyelmi eljárást indít, Somos pedig utóbb elnézést kért a szerencsétlen megszólalás miatt.

A kedd reggeli Szigorlatnak Márki-Zay Péter korábbi miniszterelnök-jelölt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezetője volt a vendége, akit a pedofíliáról és azzal kapcsolatos korábbi kijelentéseiről kérdeztek. 

Márki-Zay elmondta, hogy nem szabad pedofilokat szabadon engedni Magyarországon. Majd, amikor konkrét esetről kérdezték, azt mondta:

Hát én a Kaletán háborodtam fel annak idején.

Erre Somos András, az egyik műsorvezető azt mondta: „De ő nem volt pedofil.” Majd az alábbi párbeszéd játszódott le.

Márki-Zay Péter: Nem volt pedofil?

Somos András: Nem.

Márki-Zay Péter: Hát elnézést, miért nem volt pedofil?

Somos András: Azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek. 

Márki-Zay Péter: És ezeket terjesztette.

Somos András: De ez nem pedofil bűncselekmény.

Márki-Zay Péter: Hát ehhez képest elítélték érte. Bocsánat, ez az első volt, hogy ezt hallom… Elítélték pedofíliáért Peruban is meg Magyarországon is.

A másik műsorvezető, Krug Emília ezután kapcsolódott be, és a Somoséhoz hasonló véleménynek adott hangot. Azt mondta: olvasott egy cikket Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértőtől arról, hogy miként ne váljon a gyermekvédelem és a pedofilozás politikai termékké. 

Na például így nem, hogy az emberek általában azt se tudják, mit jelent a pedofília. Ami azt jelenti, olyan vágyakat, amelyeket csak egy kiskorú tud egy ilyen pedofil emberben kielégíteni. Itt most nem erről van szó. Tehát hogy ne legyen ez az ügy politikai termék, és hogy az áldozatokon legyen a figyelem

– mondta Krug Emília. 

Márki-Zay Péter a fenti mondatok közben közbevágott, hogy „tehát még egyszer, elítélték pedofíliáért meg pedofiltámogatásért ezeket a… most minden alkalommal Fideszhez köthető embereket”. Ezután Krug Emília és Márki-Zay Péter még csörtézett azon, hogy jó-e az, ha politikai termék lesz a pedofilozás. A szóban forgó műsorrészlet itt meghallgatható: 

Somos András bocsánatot kért, fegyelmi eljárás indul

Somos András kedd este egy Facebook posztban azt írta: „Reggel rosszul fogalmaztam meg a Kaleta-ügy kapcsán a ATV Magyarország Startban a Kaleta Gáborral kapcsolatos ügyben a véleményemet.

Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofil bűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény

– írta Somos (a pedofil bűncselekmények jogi hátteréről részletesen írtunk pár napja egy cikkben az Indexen).

A műsorvezető hozzátette: „Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző.”

Eközben az ATV a Telexszel közölte, hogy fegyelmi eljárást indítanak a történtek miatt.

Az ATV elhatárolódik Somos András kijelentésétől, és szankcionálni fogja azt. Súlyos hibának tartjuk, ezért fegyelmi eljárás indul Somos András ellen. A műsorvezető arról tájékoztatta a szakmai vezetést, hogy hibásan jogászkodott, és arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a gyermekpornográfia miatt történő elítélés jogilag nem azonos a pedofil bűncselekménnyel. Az ATV ezzel nem ért egyet, és nem is tud azonosulni azzal

– írták.