Fidesz: a baloldal sosem támogatta a gyermekvédelmi lépéseket

2024.02.20. 21:48
A Fidesz szerint már dolgoznak a gyermekvédelmi szigorításokon, amit a baloldal soha nem támogatott. A párt a Demokratikus Koalíció korábbi kijelentésére reagált, miszerint Pintér Sándor belügyminiszter bojkottálta kedden a Népjóléti Bizottság ülését azzal, hogy nem jelent meg.

A Fidesz-frakció közleményében álságosnak nevezte a baloldalt, hozzátéve, hogy

politikai riválisaik az elmúlt években nem támogattak egyetlen a gyermekeket védő törvényt sem. 

Mint írták, a baloldal nem támogatta a gyermekvédelmi törvényt, a gyermekvédelmi népszavazást, a pedofil ellenes törvényt, a gyermekek elleni bűncselekményekre kiemelten sújtó Büntető Törvénykönyvet, a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítését és a pedofil nyilvántartás létrehozatalát sem.

A közleményben idézték Orbán Viktor miniszterelnök két héttel ezelőtti bejelentését, valamint azt, hogy több döntés született a gyermekvédelmi rendszer megerősítésére. 

Szigorítani fogjuk a gyermekvédelmi intézmények vezetői kinevezésének feltételeit, felülvizsgáljuk és szigorítjuk a gyermekvédelmi szabályokat, és az alaptörvényben is rögzítjük, hogy pedofiloknak nincs kegyelem. A törvénymódosításokat a parlament elé fogjuk terjeszteni, ahol a baloldal ismét színt vallhat

– reagálta a párt a a Népjóléti Bizottsággal kapcsolatban megfogalmazott bírálatokra.