Kínai horoszkóp-előrejelzés márciusra a Lovaknak: átrendeződnek a barátságaid, forró szerelem, és remek ötleteid révén akár gazdagság is jöhet

2024. február 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Fotó: Getty Images

Ha eddig nem tetted volna meg, most már komolyan fontolgathatod a gyermekáldást.

A Ló

Legutóbbi évei: 1930, 1942, 1954, 1966, 1978, 1990, 2002, 2014.

A Ló jegyűek esetében úgy tűnik, a szerencsecsillag a barátságok terén hoz leginkább változásokat ezen a tavaszon. S bár a szerencsédet ezen a téren élheted meg most elsősorban, ezt sem mindig pozitívan érzékelheted. Különösen március elsején néhány barátoddal kapcsolatban úgy érezheted, hogy valamiben megváltoztak, hogy már nem olyanok, mint régen. Mégse fáraszd felesleges vádaskodással őket, mert a változás valójában benned is megindult. Ezért,

ha valakitől el kell szakadnod, talán nem is fogod magad sem annyira bánni,

mint amennyire azt esetleg kifelé mutatod. Inkább a csendes, békés elválást válaszd, mint a felesleges lázongást. Persze, te szereted a színpadias jeleneteket: március első napján és az azt követő hétvégén ilyesmikre is sor kerülhet. De a továbbiakban is igencsak nagy lesz a jövés-menés körülötted. Nemcsak elszakadást és elválást tapasztalhatsz meg hát a negyedikei héten már, hanem azt is, hogy sokan keresnek fel, ismeretlenek tűnnek fel a homályból, avagy régi kollégák kerülnek elő.

A szomszédjaiddal, rokonaiddal is megindul valami barátkozás-féle. Persze megeshet, hogy sokakkal kapcsolatban az történik, hogy ahogy jöttek, úgy tűnnek el az életedből. De biztosan maradni is fognak jópáran, és

amely tartós barátságok most köttetnek meg, azokat valóban hasznosnak, érdekesnek, tanulságosnak és támogatónak fogod találni hosszú távon is.

Ne bánd hát a nagy jövés-menést, inkább élvezd, hogy ezen a téren így zajlik az életed, ilyen sokan keresik a társaságodat. Neked talán szokatlan lehet, hogy teljesen ismeretlen emberek keresik a társaságodat, esetleg hirtelen egész közösségek szükségét érezhetik, hogy felvegyék veled a kapcsolatot.

A kilencedikei hétvégén különösen sokakat megbűvölhetsz, és mindenféle hátsó gondolatok, különösebb haszon reménye nélkül is kereshetik a veled való találkozást. Lehetséges, hogy olyanok is, akik a te szemedben egyáltalán nem kedvesek, akiktől a hideg is kirázna első pillantásra. Ilyenekkel egy évvel ezelőtt, de talán még egy hónappal ezelőtt sem lettél volna hajlandó még egy szót sem váltani. De immár megváltoztál, legalábbis elkezdődött benned valami változás. Ezért mégiscsak

adj egy esélyt a sorsnak: nem tudni, lehetséges, hogy pont majd valamelyikükkel érzed a legjobban magadat. Akár forró szerelem is jöhet.

A csillagaid friss, új erejét ugyanis ilyen formában is megtapasztalhatod.

Március közepén, a tizedikei napokon leginkább, azonban néha már úgy érezheted, hogy ki akarnak használni valamilyen szempontból. Különösen egy barátságosnak mutatkozó kollégáddal kapcsolatban lehetséges, hogy valóban így van. Sőt, lehetnek olyanok is, akik talán nem egészen tiszta dolgokra akarnak téged rávenni. Ha csak a legkisebb törvénytelenséget, avagy szabálytalanságot is érzed, legyen erőd az efféle kérésekre nemet mondani! Senki, még a főnököd barátsága nem ér annyit ugyanis, hogy jogtalanságokba önként belemenj. Ne engedd, hogy kihasználják a jóhiszeműségedet, vagy visszaéljenek valamilyen adottságoddal, lehetőségeddel. Ilyesmik leginkább a nullával jelzett napokon történhetnek meg veled, tehát tizedikén, huszadikán és harmincadikán.

Bár ilyesmik megeshetnek veled, végül is inkább pozitív lesz ez a változás, ami benned és körötted zajlik a barátságok tekintetében. Feltéve persze, hogy működik benned az a bizonyos egészséges szűrő. Jusson eszedbe a mondás: „Madarat tolláról, embert barátjáról!” Az önmegvalósítás terén is módod lesz előre lépni, különösen március második felében. Méghozzá éppen a tizenötödikével kezdődő hosszú hétvégén kezdhetsz bele valamilyen új, vagy régi, de elhanyagolt hobbyba. Ami mostantól különösen fontossá válhat az életedben. Ebben is nagyot tudsz alkotni, de maga a tevékenység is örömmel tölt el, legyen az horgászat, kézművesség, tánc, vagy bármi.

A tizennyolcadikai héttől kezdve az otthon életterületén is kedvező hónapot jeleznek a csillagaid, különös tekintettel a családi életedre. Nagyon sok pozitív változást élhetsz meg,

költözésre, felújításra is alkalmat adnak a csillagok, de egy alapos nagytakarításra, esetleg átrendezésre minimum sort kell kerítened.

Mindez természetesen jót tesz a párkapcsolatodnak is. Sőt: előkészítheti a terepet a család bővítésének! Ha eddig nem tetted volna meg, most már komolyan fontolgathatod a gyermekáldást. Az életed, a kapcsolatod egy új szakaszba érhet.

A huszonötödikei héten a munkádban a változás lesz az úr. Kicserélődhetnek a kollégák körülötted, a feladataid is megváltozhatnak. Szerencsére te vagy az, aki a leginkább tudod tartani a frontot, bármilyen magasra csapnak is körülötted a hullámok. Te valahogy mindig kinn tudod tartani a fejedet a vízből. Ezért másoknak is útmutatója lehetsz, és

olyan pénzügyi megoldásokra találhatsz, amikkel úrrá lehetsz a nehéz helyzeteken.

Sőt, ennél többre is számíthatsz: ha igazán élsz a kreativitásoddal, akár meg is gazdagodhatsz most. Így aztán gazdag, áldott húsvétra számíthatsz.

Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.


Megosztás Küldés Messengeren Pinterest