Félelmében hazamenekült Amerikából a kisfia apja elől Adrienn, most visszaküldenék a gyereket

2024. feb 20. 16:50
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Adrienn attól fél, ha kisfiuk visszakerül Amerikába, az édesapánál megpecsételődik a sorsa

Adrienn attól fél, ha kisfiuk visszakerül Amerikába, az édesapánál megpecsételődik a sorsa

Rózsaszín álomként indult, mostanra azonban rémálommá vált Adrienn és kisfia, Armaan élete.

Armaan igazi kis eleven gazfickó, mint a kisfiúk általában. Egy pillanatra nem bír megülni a fenekén, körbeteker a háromkerekűjével a házban, aztán felkap egy műanyag pecabotot és halászhálót, hogy azzal magyarázzon. Édesanyja, Adrienn elnéző mosollyal figyeli és közben talán az jár a fejében: lehet, hogy nem sokáig láthatja már így kisfiát. A magyar anyukától ugyanis az amerikai és a magyar bíróság is el akarja venni a gyereket, hogy New Yorkban élő iszákos édesapjának adják.

- 2022 december 1-én költöztünk haza Amerikából Magyarországra, Armaan akkor egy éves volt - kezd bele kálváriájába Adrienn. - Édesapjával úgy döntöttünk, hogy szétválunk, mert egyre gyakrabban és egyre többet ivott, nem éreztem biztonságban a kisfiamat. Az apuka bele is ment, számtalan szöveges üzenet bizonyítja ezt.

Ahhoz, hogy a kisfiú - aki édesanyja miatt magyar állampolgár - tartózkodási engedélyt kapjon Magyarországon, az édesapának aláírásával kellett igazolnia beleegyezését. 2022 karácsonyán Budapestre utazott, mire megérkezett családjához, már részeg volt. Ennek ellenére aláírta a papírokat. Adriennék ezután néhány hónapig háborítatlanul éltek, azt gondolták, innen kezdve már minden rendben lesz. Aztán júniusban Adrienn a Whatsapp-alkalmazáson kapott egy üzenetet az amerikai bíróságról, hogy négy napon belül jelenjen meg a tárgyaláson, amit az édesapa kezdeményezett gyermekük jogosulatlan távoltartása miatt és a felügyeleti jog megszerzéséért.

Fél éve bujkál a lányával Varga Viktória: a Blikk-kel üzent Szaffi nagypapája

Fél éve bujkál a lányával Varga Viktória: a Blikk-kel üzent Szaffi nagypapája

- Amikor megkaptam az értesítést, éppen az élettársam szüleivel voltunk egy utazáson, hiszen jó maradt köztünk a kapcsolat - mondta Adrienn, aki hirtelen azt sem tudta, mit tehetne. A tárgyaláson online vett részt, felkészülni sem tudott. Az amerikai bíró több ezer kilométerre onnan gyorsan meghozta a döntést, kijelentette, hogy Adriennek vissza kell vinnie Armaant Amerikába. - Július 27-én kellett volna megjelennünk New Yorkban, de lebetegedtem, amiről orvosi igazolást is benyújtottam. Ez azonban nem jelentett semmit, két nap múlva véglegesen az apának adták a felügyeleti jogot. Egy olyan férfinek, aki ellen több eljárás is folyik ittas vezetés miatt, aki képtelen letenni a poharat.

Adrienn nem vitte vissza a kisfiát az Egyesült Államokba - ahol valószínűleg már a repülőtéren elvennék tőle, hiszen körözést is kiadtak ellene - az édesapa áthozatta a pert Magyarországra. A férfi a tárgyalás előtti napon érkezett Magyarországra, Adrienn állítása szerint részegen megpróbált átmászni a kerítésen, végül a rendőrök vitték el. Noha az édesanya azt mondja, a férfi másnap a tárgyalásra is ittasan érkezett, a magyar bíróság is úgy döntött, hogy az apánál van a kisfiú helye. Adrienn bizonyítékait, a számtalan üzenetet, aláírt dokumentumot a bíró nem vette figyelembe. Az ügy most a Kúriánál van, Adrienn a kisfiú egészségi állapota - asztmás beteg - és az apa alkalmatlansága miatt fellebbezett az ítélet ellen. Csak ennek köszönhető, hogy a kisfiút még nem szakították el édesanyjától. A döntés szerint ugyanis december 15-én, mint egy csomagot, le kellett volna adnia fiát egy ügyvédi irodában, ahová vagy eljön érte az apja, vagy ha nem, akkor gyermekotthonba kerül, aztán majd valamikor, valaki elviszi Amerikába.

Az édesapa jogi képviselője, dr. Kölcsényi Soma a Blikknek elmondta, hogy a magyar bíróság döntése továbbra is jogerős, vagyis Armaant vissza kell vinni Amerikába.

- A magyar bíróság annak kiderítésére indított eljárást, hogy az édesanya jogellenesen hozta-e el a kisfiút - mondta az ügyvéd. - Az ítéletben szem előtt tartották, hogy egyik szülőt sem lehet kiírni a kisgyerek életéből, a cél pedig az volt, hogy a megszüntetett felügyeleti jogot visszaállítsák. Hogy aztán ez a jövőben melyik szülőé lesz majd, azt az amerikai bíróságnak kell eldöntenie.

Végrehajtó érkezhet a gyerekért

Dr. Zavaczky Márk ügyvéd elmondta, hogy a gyermek átadását elrendelő bírósági határozatot meghatározott cselekményként kell végrehajtani. A végrehajtó rövid határidő meghatározásával felhívja a kötelezettet az önkéntes teljesítésre, ha ez nem történik meg, elrendeli a gyermek rendőrség közreműködésével történő átadását. Ha az önkéntes átadás elmarad, akkor a végrehajtó a kötelezett tartózkodási helyén a rendőrség és a gyámhatóság közreműködésével foganatosítja az átadást. Ha pedig nem találják ott a gyermeket, akkor a végrehajtó akár nemzetközi körözést is elrendelhet. Így pedig még az is megeshet, hogy ha a rendőrség megtalálja a kisgyereket, akkor ideiglenesen bár, de gyermekotthonba viszik.

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget
Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 15,43 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

édesanya Amerika kisfiú felügyelet Blikk extra