„Tízéves folyamat volt ez a döntés” – Zsédát hosszú ideig szégyenérzet gyötörte a válása miatt

2024. feb 20. 17:17
Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Zséda újra szerelmes / Fotó: Pozsonyi Zita

Zséda megrázó őszinteséggel mesélt a válásáról / Fotó: Pozsonyi Zita

Féltve óvja magánéletét Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda nagyon ritkán engedi igazán közel magához a nyilvánosságot. Éppen ezért volt meglepetés, amikor kiderült, a sokáig ideálisnak tűnő házassáűga megromlott. Sőt, csak 2020 nyarán derült ki, hogy orvos férjével, Szabolccsal előző télen pontot tettek a házasságuk végére.

Ugyan a barátság megmaradt és közös fiukat, Nimródot is együtt, szeretetben nevelik, az idő múlásával az énekesnő újra párra talált. Producere és munkatársa, Moldvai Márk személyében köszöntött be életébe újra a boldogság és ma már valószínűleg úgy érzi, ha nehéz is volt, jó döntést hozott. Ám a végső szót egy hosszú és kétségekkel teli időszak után nagyon nehezen mondta ki, erről Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában beszélt megrázó őszinteséggel.

– Egy tízéves folyamat volt ez a döntés, ami nehéz volt, mert nagyon sok minden van ilyenkor. Legfőképpen az, hogy tudom, hogy változtam és máshol van már az én hősnőm, magamról alkotott képem, de mi van ha tévedek? Meg nagyon sok embert érint ez, nagyon sok embernek okozok csalódást, sokakat megbántok – ecsetelte a válással kapcsolatos aggályait Zséda.

Az énekesnő úgy fogalmazott, sokáig saját magának sem akarta bevallani, hogy már nem boldog a kapcsolatában.

– Nagyon sokáig volt bennem egy szégyenérzet és idealizáltam azt, amiben vagyok és persze nagyon sokáig jó is volt, de még utána is győzködtem magam, hogy ez még mindig jó – magyarázta Zséda, akinek végső döntésében gyermeke is komoly szerepet játszott.

Hiába ment tönkre évekkel ezelőtt a házassága, Zsédát az üzlet a mai napig összeköti a volt férjével

Hiába ment tönkre évekkel ezelőtt a házassága, Zsédát az üzlet a mai napig összeköti a volt férjével

– Azt is akartam, hogy a fiam lássa, milyen az, amikor ott vagyok, ahol lennem kell, egy olyan kapcsolatban, amiben boldogabbnak lát – fejtette ki az édesanya, aki nem bánta meg döntését, de nagyon óvatos volt, annak idején a válással kapcsolatos gondolatait is mindössze néhány közeli baráttal osztotta meg. – Rettegtem attól, hogy megírják és ezért nem is mentem sokáig szakemberhez, mert nem bíztam. Persze nem arra gondoltam, hogy kiszivárog a konkrét információ, hanem valami energia. Ez olyan, mint amikor van egy terved és nem mondod el senkinek, nehogy kivedd belőle az energiát, inkább növeszted magadban...

BLIKK DOSSZIÉ mappa mappa

Zséda

Megosztás Küldés Messengeren Küldés e-mailben
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Blikk friss híreit a Google hírfolyamához

Neked ajánljuk

Iratkozz fel hírlevelünkre, legyél képben!
blikk tablet
Nem akarsz lemaradni?
Azonnal tudni szeretnél mindenről, ami fontos? Csatlakozz, mi mindenről értesítünk, ami tényleg számít!
Miért jó ez Neked? 1. Mert képben leszel a nap legfontosabb sztorijait illetően 2. Megkapsz mindent, hogy nagyon jól szórakozz 3. Nem maradsz le a hírekről, nem szalasztod el a lényeget

A Blikk videói között megtalálható minden ami érdekelheti olvasóinkat. Legyen szó a legnagyobb A kategóriás sztárokról, a tévés showműsorok kulisszatitkairól vagy éppen a legújabb közéleti és politikai hírekről. A Blikk TV stúdiójában egymásnak adják a kilincset a legismertebb és legszórakoztatóbb vendégek és politikusok akik tabuk nélkül válaszolnak műsorvezetőink kérdéseire. Műsoraink a Blikk.hu-n és a Blikk TV YouTube-csatornáján tekinthetők meg.

Zséda válás Zsédenyi Adrienn szégyenérzet