szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megjelent a három rendelet tervezete, amelyekkel márciustól átalakítják a MÁV és a Volánbusz kedvezményrendszerét.

Eddig csak ígéretek és bejelentések hangzottak el a tömegközlekedési jegyek és bérletek reformjáról, most viszont már van konkrét jogszabálytervezet is. A kormány honlapjára felkerült a három javaslat „társadalmi egyeztetésre”, amellyel átalakítanák a rendszert. Hogy mennyire veszik komolyan a társadalmi egyeztetést, azt elég jól mutatja, hogy miután február 26-ig várják a beérkező véleményeket, március 1-jén már életbe is lépnének az új rendeletek, szóval kemény három nap alatt feldolgoznák az összes véleményt, és beépítenék a rendeletbe – vagy olvasatlanul teszik aktába.

Az első rendelettel magát a kedvezményrendszert írná át az Építési és Közlekedési Minisztérium, a másodikkal azt, hogy a közlekedési cégek mennyi támogatást igényelhetnek az államtól a kedvezmények miatt kieső bevételeik helyett, a harmadik pedig a határon túli magyarok utazási kedvezményeit rendezi.

Egész pontosan így nézhetnek ki a változások márciustól:

  • A gyerekeknek eddig csak 6 év alatt volt ingyenes a távolsági utazás, 6–14 év között 50 százalékos kedvezményt kaptak. Mostantól már 14 év alatt is ingyen lehet utazni.
  • A diákkedvezményt eltörlik, helyette minden 14-25 év közötti egységesen 50 százalékos kedvezményt kap. Vagyis aki most 14-25 év közti diák, az semmilyen változást nem fog érezni, az ennél idősebb diákok bukják a jegyre kapott kedvezményüket, viszont aki már nem tanul, de nincs 25 éves, az is féláron utazhat. A bérletnél más a helyzet, arra továbbra is jár a diákigazolvánnyal a 90 százalékos támogatás, mint eddig.
  • Külföldi állampolgár magyar igazolvánnyal eddig 90 százalékos kedvezménnyel utazhatott évente négyszer oda-vissza, mostantól ők ingyen utazhatnak, évi 12-szer. (Számukra fontos részlet, hogy ez csak a Magyarországon belüli utazásra igaz, tehát a saját országukból ide jönni ugyanúgy pénzbe kerül nekik, mint eddig.) Ha tíznél több magyar igazolvánnyal rendelkező gyerek együtt utazik, akkor két felnőtt kísérőjük is mehet ingyen, magyar igazolvány nélkül is.
  • A legtöbb más 90 százalékos kedvezményből is ingyenes utazás lesz, a legtöbbeket érintő minden bizonnyal a nagycsaládosoké lesz (természetesen csak akkor, ha legalább három gyerek utazik is). De ugyanilyen kedvezményt kapnak a sajátos nevelési igényű gyerekek, a szociális intézményben gondozottak, illetve legfeljebb két kisérőjűk, valamint a bentlakó gondozottak látogatói az intézmény székhelye és a lakhelyük között. Ez jár mostantól az ellátottak utazási igazolványával is (ezt a 65 éven aluli nyugdíjasok, a rokkantnyugdíjasok, az özvegyi nyugdíjt kapók, a gyámok és gyámoltak, valamint a nevelőszülők és a nyugdíjsegélyt kapó egyházi személyek kapnak meg). És ugyanezt az ingyenes utazást kapják meg a menekültek, a vakok, a hallássérültek, a súlyosan fogyatékosok, a hadirokkantak, valamint ezeknek az embereknek a kísérői. A legalább 75 százalékos hadirokkantak családtagjai eddig féláron utazhattak, mostantól teljesen ingyen.
  • A közalkalmazottak, az egyházaknál és a civil szervezeteknél dolgozók ugyanúgy 50 százalékos kedvezményt kapnak, mint eddig, azonban most már nem évi 12 alkalomra korlátozzák ezt, hanem korlátlan mennyiségben utazhatnak így.
  • Eddig azok, akik munkát kerestek és támogatott képzésen vettek részt, a lakhelyük és a képzés helye között 90 százalékos kedvezményt kaptak. Mostantól ez nem lesz meg a távolsági közlekedésben, csak a helyiben marad kedvezményük.
  • A gyerekek csoportos kedvezményeinél eddig változó volt, hogy 50 vagy 90 százalék kedvezmény járt-e a kísérőknek, mostantól viszont a kísérők ingyen utazhatnak: óvodásoknál 10 gyerekre három, 10 éven aluliaknál 10 gyerekre 2, 10 éven felüliekre 10 gyerekre 1 kísérő mehet ingyen, akkor, ha előre bejelentették az utazást, és legalább hat gyerek utazik.
  • A szociális menetdíj-támogatás (vagyis az a pénz, amit a kedvezmény miatt kieső bevételből az állam megtérít a cégeknek) is minimálisan átalakul: az ingyen utazók után eddig a vasút a teljes árú jegy 30 százalékát kapta meg az államtól, a busztársaságok 20 százalékot, mostantól ez egységesen 53,5 százalékra nő.

 

Reviczky Zsolt

Arról pedig a három rendeletben egy szó sem esik, hogy a budapesti közlekedéssel mi lesz. Ezt külön kell szabályozni, nem a most átírásra váró jogszabályokban volt erről a témáról szó, hanem külön szerződésben egyezett meg róla a főváros és az állam.

Ami pedig más kedvezményeket illet, ami a mostani rendeletekben nincs benne: azt a MÁV már korábban bejelentette – függetlenül az állami szabályozástól, saját hatáskörében –, hogy márciustól a megyei és az országbérleten kívül minden más bérlettípust megszüntet, illetve 999 forintos megyei és 4999 forintos országos napijegyet vezet be. Az országbérletet az eddigitől eltérően az első osztályon is lehet majd használni, ha kifizetik a különbséget a másodosztályú jegyhez képest. Aki pedig jobb körülmények között utazna, az többet fizethet, a prémium osztályú helyjegy 1990-ről 2990 forintra drágul. A kerékpárjegy pedig az eddigi sávos ár helyett egységesen 500 forint lesz, vagyis aki 100 kilométeren belül utazik, az többet fizethet a bicikli szállításáért, aki annál hosszabb távra megy, annak olcsóbb lesz.

Borítóképünk illusztráció! Fotó: Kriza Márton