szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hivatalos közlés szerint a férfi tüdőembóliában vesztette életét.

Február 5-én, 35 éves korában elhunyt Ivan Szecsin, a Rosznyeft orosz állami olajipari óriáscég Putyinhoz közel álló vezérigazgatójának, Igor Szecsinnek a fia – írja a Newsweek.

A 2014 márciusa óta a Rosznyeftnél dolgozó Szecsin haláláról azért csak most érkezett hír, mert Leonyid Nyevzlin száműzött orosz oligarcha, Putyin hangos bírálója csak most talált rá az erről szóló bejegyzésre az öröklési ügyek országos nyilvántartásában. A Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében Nyevzlin, a Jukosz olajipari óriáscég egykori vezetője „furcsa véletlennek” nevezte az esetet.

Mellette a VChK-OGPU nevű, állítólag az orosz biztonsági erők belső információival rendelkező Telegram-csatorna is beszámolt Szecsin haláláról. Meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írták, hogy február 5-én hajnali fél öt körül Szecsin „arra panaszkodott, hogy rosszul érzi magát és fuldoklik”.

„A férfi az ágyra esett, és elvesztette az eszméletét. A körülötte lévők a padlóra fektették, és megpróbálták újraéleszteni” – fogalmaztak, hozzátéve, hogy a mentők két óra elteltével érkeztek csak a helyszínre. „Amikor a mentőautó megérkezett, az orvosok már csak Ivan halálát tudták megállapítani” – írták. A hivatalos közlés szerint a férfi halálát tüdőembólia okozta.

A Newsweek megkereste az orosz külügyminisztériumot, de egyelőre nem kommentálták az értesüléseket.

Érdekes egybeesés, hogy Kreml közeli források a múlt pénteken elhunyt orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij halálának okaként is a tüdőembóliát jelölték meg. Felesége és édesanyja szerint azonban novicsok nevű idegméreggel gyilkolták meg a bebörtönzött politikust.

A putyini Oroszországban történt furcsa halálesetekről alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Kizuhant az ablakon, leesett a lépcsőn - folytatódik a „furcsa balesetek" sorozata Putyin köreiben

Egy időben a méreg volt a sláger, utána pedig következtek az „öngyilkossággal" végződő családirtások, majd az ablakból való kizuhanás vált divattá. Mindez Oroszországban történik, ahol a napokban újabb rejtélyes haláleset történt: Vlagyimir Jegorov egy második emeleti ablakból zuhant ki és halt szörnyet.

(Nyitóképünkön Putyin és Igor Szecsin, az elhunyt Ivan Szecsin apja látható. Fotó: AFP)