Felmentették a botrányt okozó lovast + VIDEÓ

Shane Rose-t február 11-én kizárták a Sydney melletti Wallaby Hillben rendezett díjugrató versenyen, mert mankiniben lovagolt, amely több nézőt megbotránkoztatott.

Az Equestrian Australia (EA) az esetet kivizsgálta, s azt a döntést hozta, hogy az 50 éves lovas nem szegte meg magatartási kódexüket. Darren Gocher, az EA vezérigazgatója elmondta: „Rose elgondolkodott az eseten, és bocsánatot kért. A felülvizsgálat során figyelembe vettük a viadal közösségi jellegét. Mivel az ügy megoldódott, Shane és csapattársai alig várják, hogy továbbra is a párizsi olimpiai kvalifikációra összpontosíthassák figyelmüket.”

A felmentés után Rose azt nyilatkozta: „Örülök, hogy a fegyelmi vizsgálat befejeződött, és folytathatom felkészülésemet a párizsi olimpiai játékokra. Itt az ideje, hogy az előttünk álló munkára összpontosítsunk, és megpróbáljuk sikeres olimpia szerepléssel az ausztrál lovassportot a médiában népszerűsíteni.”

Rose manikinis lovaglásának hatalmas médiavisszhangja lett az egész világon, ezen felbuzdulva a vidéki verseny egyik szponzora megígérte, hogy a jövő évi rendezvényen minden nézőnek egy mankinit ad, és az a férfi, aki viseli is, 100 ausztrál dollár jutalmat kap.

Object box

Írta a Magyar Hírlap