Megdöbbentő dolgot osztott meg Tóth Gabi a megasztáros időszakról: ennyit kaptak fellépésenként
Őszinte vallomás.
Tóth Gabi 2004 őszén indult a Megasztár második szériájában, ahol a harmadik helyezést szerezte meg, s egyben ő volt a legjobb helyezést elért női előadó. Ezáltal elnyerte a „2005 legjobb női hangja” címet.
Sokan irigykedtek rá, és gondolták azt, hogy a 17 éves tapolcai lánynak milyen könnyű lehet, hiszen bekerült a sztárok közé, a csillogásba.
Gabi most Ágai Kis András MUTASD MAGAD! című műsorában erről az időszakról is őszintén megszólalt.
Az énekesnő elmondta, hogy a tehetségkutató utáni időszak nem volt egyszerű, és inkább a húspiachoz hasonlította az életét. Hozzátette, hogy sok mindenben nem hozhattak döntést, és körülbelül 3 évig semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy hol lép fel, és mennyiért.
Nem kerestünk túl jól. Azt hiszem, 20 ezer forintot kaptunk egy fellépésért
– emlékezett vissza Tóth Gabi, de hozzátette, hogy alapvetően azért jó szívvel gondol vissza erre az időszakra, és főképp a jó élmények maradtak meg az életében.
„Ha akartam, ha nem, én egy rocker, vadóc lány lettem”
– tette hozzá az énekesnő, aki egyébként a Sztárban sztár leszek! című TV2-es műsort is azért vállalta, hogy segítsen a fiatal versenyzőknek, hiszen nekik anno ez a lehetőség nem volt meg.
Ezeket olvastad már?
Felfoghatatlan tragédia: hajnalban elhunyt Soponyai Géza, Tunyogi Bernadett férje
Nagyon sokat küzdött érte: csak egy számmal tudatta Vajna Timi, mekkora a boldogság
Ötéves lett Archie, Harry és Meghan fiacskája! Csodaszép fotók!
Most jött a megrázó hír Károly királyról, ezt senki nem gondolta
Nagy a baj? Most jött a rossz hír Tóth Veráról
Kövesd a Kiskegyed cikkeit a Google hírekben is!Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Legnépszerűbb
Mikes Anna és Krausz Gábor – Heves viharok várhatók a kapcsolatukban
Borbás Marcsi szomorú születésnapon van túl