szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ebben ráadásul még nincsenek benne a külföldi utalások. A pénzből a gyermekvédelmi szakellátásból kikerült fiatal tartós lakhatását kívánják támogatni.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Még a kormánypártok soraiban is komoly felzúdulást keltett, hogy Novák Katalin köztársasági elnök megkegyelmezett a bicskei gyermekotthonban történt pedofil ügy egyik érintettjének, K. Endrének. A botrányba Novák Katalin, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter is belebukott. Az ügy legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követhetik.
Friss cikkek a témában

Hétfő reggelre 200 millió forint fölé emelkedett az adományok összege, amely mindössze pár nap alatt folyt be abba a pénzalapba, amelyet a múlt hét pénteki, a kegyelembotrány nyomán tartott influenszertüntetésen indítottak.

A 203 milliós összegről Fancsikai Eszter influenszer számolt be, aki hozzátette: ebben még nincsenek benne a külföldi utalások. Az adományok gyorsan gyűlnek, hiszen vasárnap délelőtt még arról adtunk hírt, hogy 126 milliónál jár a számláló.

Fancsikai Eszter maga is felszólalt a pénteki tüntetésen. Azt mondta: „Két gyereket nevelek ebben a családbarát országban, ahol az első lélegzetét dohos, penészes kórházakban veszi”. Ezután az egészségügyben és oktatási rendszerben tapasztalható problémákat sorolta és hozzátette:

szerinte olyan országban él, ahol a gyerekeit senki nem védi meg a bántalmazóktól, ha ő nem tudja.

Több tízezren álltak ki a gyerekek védelméért, tüntetők kisebb csoportja a Fidesz székházánál zárta az estét

Az elmúlt évek legnagyobb civil megmozdulása zajlott péntek este a Hősök terén, az influenszerek által meghirdetett eseményen nagyjából negyvenezren vettek részt. Miután a szervezők bejelentették a demonstráció végét, a többség békésen távozott az Oktogon felé, néhány százan pedig a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt néztek farkasszemet a rendőrökkel.

A gyerekek és bántalmazott, molesztált áldozatok védelmében megtartott demonstráción indított adománygyűjtés célja az volt, hogy a gyermekvédelmi rendszerből, a szakellátásból kikerült fiatalok tartós lakhatását segítsék. A 25 milliós eredeti célösszegnek már a nyolcszorosánál tartanak.