szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hangja kíván lenni az 500 ezer fős magyar LMBTQ-közösségnek.

Kongresszust tartott szombaton a Párbeszéd – Zöldek, új férfi társelnököt választottak, mégpedig Barabás Richárdot, aki jelenleg Újbuda alpolgármestere, korábban pedig a párt szóvivőjeként dolgozott. Barabás Tordai Bence pozícióját veheti át, a női társelnök pedig Szabó Rebeka maradt.

“Melegként és coming outolt politikusként én pontosan tudom, hogy milyen érzés bizonytalanságban, frusztrációban és szégyenben felnőni. Ezért azt is pontosan tudom, hogy milyen sokat jelent a támogatás, a másik megértése, ezért nem csak a legprogresszívebb képviselője, hanem a hangja kívánok lenni annak az 500 ezer magyarnak, aki ma az LMBTQ-közösség tagja és annak a több milliónak is, aki ezeket az embereket szereti, tiszteli és becsüli” – mondta szombati sajtótájékoztatóján Barabás.

Az új társelnök megválasztásáról Karácsony Gergely főpolgármester is posztolt, mint írja, “Ricsi (...) generációjának egyik legtehetségesebb politikusa”. Hozzátette, a politikus “a legnagyobb természetességgel vállalja meleg identitását, hozzásegítve városunkat egy olyan befogadó légkör kialakításához, amelyben mindenki önmaga lehet”.