Négyszer győzte le a Covidot Eperjes Károly: 70 évesen újra jelentkezik a Fradi-veteránok focicsapatába

Ingázik a főváros és Sopron között. Rendez, játszik a hűség városában, és a város meghálálja mindezt. Eperjes Károly tavaly Sopron díszpolgára lett. Egy újabb elismerés, egy újabb fontos mérföldkő egy szinte tökéletes életút során. Pedig Szamóca messziről startolt: a Fiatal Művészek Klubja bagófüstös, fülledt erotikával és az underground szellemiségével túlzsúfolt helyiségeiből. Többször is beszélt erről évekkel később. Az éjszakai bulikról, a drogról, az alkoholról, az ifjúkori „sikerbódult” életről – hogy aztán megtalálja a lelki békéjét és a saját útját.

– Meglepett Sopron városának a döntése, a díszpolgári cím – mondta Eperjes Károly. – Meglepett és jólesett. Szeretett falumban, Hegykőn, no meg Budapesten is kaptam már ilyen elismerést, de Sopron nagyon fontos része az életemnek. Jelenleg is itt játszom és rendezek a helyi színházban, és örömmel számolhatok be arról, hogy a háttér immár szinte tökéletes a színjátszáshoz, a színészek és a közönség kapcsolatához. Tavaly beszéltem arról, hogy Sopronban is érződik a válság, a szegénység, a pénzszűke, ám az önkormányzat segítségének, az összefogásnak köszönhetően most lehet tervezni a holnapot és a holnaputánt. Sopron mellett egyébként majd szerepet vállalok a Pesti Magyar Színház életében is. Dolgozom folyamatosan a Jóisten segedelmével. Úgy érzem, van, jut energiám mindenre. Pedig próbára tett a Teremtő, hiszen immár négy Covid-fertőzésen vagyok túl. Bevallom, fél év kellett, mire visszanyertem korábbi energiámat. De ez szinte semmi az egyik soproni focitársamhoz képest, aki hétszer kapta el a koronavírust.

A közéletről semmit!

A népszerű művész kategorikusan mondta ezt, pedig megvan a véleménye mindarról, ami most az országban történik. Csupán egy félmondat, amelyet már korábban is többször emlegetett: „ Mindenki tegye a dolgát, szeretettel és akkor nem lesz baj!” Beszéljünk a színházról, a sportról, a futballról, a családról! – mondta, és ezt tiszteletben kell tartani. Eperjes Károly mindig is szenvedélyes ember volt – szenvedélyes a szerepeiben, a magánéletében, és a zöld gyepen. Nyolc évig viselhette a legendás színészválogatott csapatkapitányi karszalagját. Neki még megadatott, hogy játszhatott a Népstadion 70 ezer nézője előtt a SZÚR-on. Ami nem csoda, hiszen ifjonti fejjel a Videoton „tarcsiban” pallérozódott. És akkoriban csak az volt a kérdés, hogy szülei vágyára pap lesz, avagy világbajnoki döntőt játszik a magyar válogatott mezében…

– Gyerekként arról álmodoztam, hogy olimpiai bajnok leszek – folytatta Szamóca. – Végül is mindegy volt, hogy focistaként, hosszútávfutóként vagy öttusázóként akasztják nyakamba az aranyérmet és szóljon a Himnuszunk. Gyerekként átéltem, hogy a nemzeti csapat 68-ban Mexikóban aranyat, 72-ben Münchenben ezüstöt nyert az olimpián. Én is erre vágytam. S persze ott volt Balczó András, az egyik legnagyobb példaképem, aki ugyancsak inspirált. De így, a hetven szál gyertya elfújása környékén, visszatekintve, most már nem cserélnék az álmaimmal. Mivel sportolóként nem kaptam annyi talentumot a Teremtőtől, mint színészként. Így jó, így szép, így van rendjén, hogy én színpadon és filmvásznon érhettem el sikereket, és nem a zöld gyepen. Ami a hetvenes számot illeti, Pilinszkyvel szólva: közeleg a „Végkifejlet”. Igyekszem jól megélni...S persze innen is üdvözlöm a sorstársaimat. Természetesen nem marad el a nagy beszélgetés Szabó Istvánnal, Cserhalmi Gyurival, akik ugyancsak most ünnepelhették a születésnapjukat.

A színészet mellett a foci Eperjes Károly örök szerelme, manapság is rendszeresen játszik / Fotó: Knapp Zoltán

Megszámlálhatatlan legendás filmszerep fűződik Eperjes Károly nevéhez, mindenkinek van egy kedvence vele kapcsolatban: A nagy generáció, az Eldorádó, a Legényanya, a 6:3, avagy Játszd újra, Tutti, a Hippolyt, a Hídember. Játszott, folyamatosan játszott, és a bohém világfiból a szemünk előtt lett tisztes családapa, nagyapa. S ha nem is nyert olimpiai bajnoki címet, olykor világbajnok szerepekkel ajándékozta meg a közönséget.

– Hacsak tehetem, ott vagyon Norman unokám meccsein. Ő a Felcsút U9-es csapatának reménysége. A múltkor három gólt rúgott a Fradinak. Persze ő is a Fradinak és természetesen a Puskásnak is drukkol, akárcsak én. Kiviszem magammal a meccsekre és szurkolunk a csapatainknak. De még én is terelgetem a lasztit vasárnap délelőttönként, ott vagyok a Flóri-focin, és egy baráti társasággal Sopronban is játszunk. Aztán mindig jöhet a „harmadik félidő”. Úgy érzem, olyannyira kezdek formába lendülni, hogy remélem, hamarosan újra jelentkezhetek játékra a Fradi-veteránok focicsapatához, amellyel korábban bajnoki címet is nyertünk. Ebben a korban ez is olimpiai aranyat ér! - zárta gondolatait, az immár 70 esztendős Eperjes Károly.