szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár kiscsibe már nem lesz belőle, de teljes mértékben ép maradt egy 1700 évvel ezelőtti tyúktojás, melynek még a tartalma sem szivárgott el.

Minden valószínűség szerint példátlan leletre bukkantak egy ásatás során az angliai Aylesbury városában: egy körülbelül 1700 éves tyúktojásra, mely teljesen ép, és ha ez nem lenne elég, a jelek szerint még folyadékot is tartalmaz.

A szóban forgó, feltételezett római kívánságkútnál 2007 és 2016 között folytak az ásatások, és ezen kívül találtak még három másik tojást is. Ezek nem maradtak épen, ám a régészek szerint, miután eltörtek, elég erős bűz áradt belőlük.

Oxford Archaeology

Az érintetlen darabot egy speciális szkennelési eljárásnak vetették alá, mely nem járt a tojás sérülésével. Ebből kiderült, hogy a tartalma még mindig sárgájára és fehérjére különíthető, ami azt jelentheti, hogy ez az egyetlen ép tojás, ami ilyen régi korszakból származik.

A tojás 3D-s képe
Oxford Archaeology

Az Oxford Archaeology vezető projektmenedzsere, az ásatást is vezető Edward Biddulph úgy nyilatkozott a The Independent érdeklődésére, hogy teljesen elképedtek, amikor meglátták, hogy még a tojás tartalma is megvan – úgy hitték ugyanis, hogy már elszivárgott.

A tojás most az aylesbury-i Discover Bucks Museumban van, miközben a szakemberek azon gondolkodnak, miként lehetne kinyerni a tartalmát a héj jelentős megtörése nélkül.