Baleset
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a Tiszaújváros és Polgár között történt halálos baleset vádlottjait
A motorkerékpár utasa a helyszínen életét vesztette.
2024.02.13 13:59MTIFelfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Tiszaújváros és Polgár között 2020-ban történt halálos baleset két vádlottját a Tiszaújvárosi Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős.
A Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: az elsőrendű vádlott 2020. július 5-én Polgár felé tartott gépkocsijával, amikor egy bekötő úthoz érve balra akart kanyarodni. A sofőr nem észlelte, hogy a motorkerékpárt vezető másodrendű vádlott - szabálytalanul - megkezdte az előtte haladó járműszerelvény és az elsőrendű vádlott autójának előzését. A motor mintegy nyolcvan kilométeres sebességgel a kanyarodó gépjármű vezetőoldali ajtajának ütközött.
A motorkerékpár utasa a helyszínen életét vesztette, míg annak sofőrje és a személygépkocsi utasa nyolc napon túl gyógyuló, az elsőrendű vádlott pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset okozása miatt a bíróság az elsőrendű vádlottat egy év négy hónap, a másodrendűt egy év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte.
Mindkét vádlott szabadságvesztésének végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették - írták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06