Célgyártót vált a binaris CUDA állományokat futtató ZLUDA

Az Intel támogatása megszűnt, helyette az AMD GPU-i váltak célzott eszközzé.

A ZLUDA már a 2020-as esztendő vége óta létezik, és elsődlegesen az Intel GPU-khoz készült, a célja pedig az volt, hogy lehetővé tegye a bináris CUDA állományok futtatását a CUDA futtatási környezetet nem kezelő gyorsítókon is. A projekt azonban eléggé lassan haladt, még a három éve megjelent második kiadás sem számított komoly megoldásnak, de a háttérben azóta is folyt a munka, és most megjelent a ZLUDA harmadik verziója, ami az alábbi GitHub oldalon érhető el.

A fő változás, hogy az Intel támogatása megszűnt, a helyére pedig az AMD került. Ez részben annak köszönhető, hogy az utóbbi cég jó ideig pénzelte a projektet, mostanra viszont kihátrált mögüle, aminek az lehetett az oka, hogy időközben a HIP nagyon sikeressé vált, így már nincs szükségük a ZLUDA-ra, mivel a CUDA bináris formában történű támogatása nélkül is komoly szuperszámítógépes tendereket nyernek meg. Korábban tehát hasznosnak tűnt az ötlet, most azonban már inkább hátrányosnak vélheti az AMD, hiszen arra akarják rávenni a HPC-piacot, hogy az NVIDIA GPU-it eleve támogató, nyílt forráskódú HIP-re legyenek megírva a kódok.

A nyílt forráskódú ZLUDA azonban ettől függetlenül is életben maradt, ugyanis a fejlesztők a projektet önmaga viszi tovább. Ilyen formában tehát nincs igazán nagy jelentősége, hogy a HIP terjesztésére fókuszáló AMD mit gondol róla, nélkülük is fejlődhet tovább a rendszer, bár valószínűleg lassabban.

A ZLUDA Version 3 még alfa állapotúnak számít, de a korábbi, több éve kiadott verzióhoz viszonyítva látványos a fejlődése. Ennek egy része valószínűleg az AMD direkt támogatásából ered, hiszen a projekt eldobása ellenére a befektetett munka nem veszett el.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés