Tetszett a cikk?

Korlátozzák a magánszemélyek befizetését a Start-számlára. Számlánként évente legfeljebb 1,2 millió forintot lehet befizetni.

„A Magyar Állam támogatást nyújt a fiatal felnőttek önálló életkezdésének anyagi megalapozása céljából” a 2005. december 31. után született, Magyarország területén élő magyar állampolgárok számára, valamint a 2017. június 30. után született, Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok vagy magyar igazolvánnyal rendelkező személyek javára - írja erről a megtakarítási formáról az Államkincstár tájékoztatója.

Az is olvasható a honlapon, hogy a Kincstári Start-értékpapírszámlára „befizetések teljesíthetők természetes személyek és önkormányzatok által; a befizetések összegének felső korlátja nincs”.

Ezen változtat a hétfő este megjelent kormányrendelet: természetes személyek azaz magánemberek február 13-ától számlánként és évente legfeljebb 1 200 000 forintot fizethetnek be. Indoklás nincs. A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvénytől rendeleti úton történő eltérést a kormány az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzetre hivatkozva döntötte el, szokás szerint annak megmagyarázása nélkül, hogy a Start-számlának mi köze a háborúhoz.

Bugár Csaba, a Magyar Államkincstár elnöke egyébként a napokban nyilatkozott arról, hogy az online számlanyitási lehetőség bevezetése óta jelentősen nőtt a lakossági ügyfelek száma: „október elején 830 ezer ügyfélnek vezettünk számlát, ebből 330 ezer Start-számla volt, december elején már 856 ezer volt ez a szám”.

Több mint a duplájára emelkedik a Babakötvény éves kamata

A kötvény éves kamata jelenleg, még az emelés előtt 8,1 százalék.