szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Évek óta ígérik a jogszabály modernizálását.

Több mint 50 szakmai és civil szervezet bevonásával zajlik jelenleg is a KRESZ megújításának előkészítése – írja az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleménye annak kapcsán, hogy kétnapos szakmai fórumot tartanak az egyik legismertebb jogszabály megújításáról.

A régi szabályozás 55 éves alapjai miatt szükség van az átfogó felülvizsgálatára, amelynek középpontjában a biztonságos közlekedés és a szabálykövetés áll. Mivel a KRESZ a legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért, mint írták, kiemelten fontos, hogy a megújítása során gyakorlatias szabályozás szülessen. Az ÉKM a korábbiakban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek nagyjából harmada koncepcionális alapokat érintett.

Százból hét autós azt mondja, annyira ismeri a KRESZ-t, hogy szabadon eldönti, mikor tartja be

Elég veszélyesen hangzik, akárhogy is viszonylag alacsony a számuk.

A fórumon résztvevők különböző területekre specializálódott workshopokban dolgoznak, például a gyalogátkelőhelyek biztonságossá tétele vagy a közlekedésoktatás fontosságának hangsúlyozása terén. Elhangzott az is, hogy a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolában is.

A KRESZ jelentős átdolgozásának kérdése évek óta vár a kormányzatra, és úgy is tűnt, hogy a folyamat a végéhez közeledik. Tavaly év elején arról szóltak a hírek, hogy a KRESZ-módosítás elfogadását ez év első felére tervezték, ám a kormányzati átalakítások okán az ügy átkerült az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz, ám az új jogszabályt azóta sem alkották meg.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.