2024-es esztendő jó lehet az OLED megjelenítők számára

154 százalékos bevételnövekedésre számít az egyik meghatározó piackutató cég.

A technológiai szektor egyik leghitelesebb piackutató cége az Omdia, amely elárulta, hogy mit vár az idei évtől az OLED kijelzők vonatkozásában.


[+]

2023-as esztendő nem volt jó, viszont a vállalat egyfajta visszapattanásra számít. Az előrejelzéseik szerint a szektor bevételei 2024-ben 154 százalékkal nőhetnek, vagyis elérhető a 7,7 milliárd dollár, azaz a 2762 milliárd forint. Emellett arra is számítanak, hogy 2025-ben és 2026-ben marad az irány, nem fordul meg a trend, nem csökken majd ez az összeg.

Az Omdia arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi információk értemében idén több üzem vagy gyártósor is megkezdi a termelést, amely azt jelenti, hogy jelentősen nő a piacra kerülő OLED megjelenítők száma, és ez már a közeljövőre is igaz lesz. A Samsung mellett a China Star, a Tianma és a BOE vállalatok gyárait emelte ki az Omdia a tanulmányában, és ebből is látszik, hogy több piaci szereplő is lát fantáziát az OLED technológiában. Ezek a kijelzők pedig televíziókba, monitorokba, laptopokba, tabletekbe, telefonokba és viselhető eszközökbe kerülnek majd.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Előzmények

Hirdetés