Kiadták a listát, ezek most Magyarország legveszélyesebb útjai

Csepel, autóbaleset, autó, halálos baleset
Budapest, 2023. november 18. Ütközésben összeroncsolódott személygépkocsi a XXI. kerületben 2023. november 18-án. Az autó egy villanyoszlopnak ütközött, a balesetben egy fiatal nő életét vesztette. A jármű kitört egy tűzcsapot és kidőlt a villanyoszlop is. MTI/Mihádák Zoltán
Vágólapra másolva!
A Magyar Közút összeállította a legveszélyesebb hazai útszakaszok listáját. Az 51-es duplán szerepel az első tízben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közút a 2020-2022 közötti adatok alapján összeállította a legveszélyesebb hazai útszakaszok listáját. A közútkezelő munkatársai 103 baleset-halmozódási helyet találtak, ezek közül 43 lakott területen belül, a maradék azon kívül található - írta a Vezess.hu.

2020 eleje és 2022 vége között az 51-es/510-es út dunavarsányi szakasza bizonyult az ország legveszélyesebb útjának 33-as súlyozott balesetszámmal.

Minden egyes személysérüléses baleset rendelkezik egy úgynevezett súlyszámmal, amely a sérülés mértékétől függ. Egy könnyű sérülésekkel járó balesetnél ez a szám alacsonyabb, míg a halálosnál magasabb. Ezt az adatot a végén összeadták a balesetek együttes számával. Az 51-es Taksony-Dunaharaszti szakasza is bekerült az első tízbe.

A 2017-2019 közötti három évben még a 82-es főút egyik szakasza volt az első a Bakonyban, ez most már csak a negyedik. A harmadik helyen az M0-s üllői/vecsési szakasza végzett.

A legveszélyesebb magyarországi utak 2020-2022:

1. 51/510, Dunavarsány (balesetek száma: 31 / súlyozott balesetszám: 33)
2. 4, Szolnok (7 / 27)
3. M0, Üllő-Vecsés (11 / 23)
4. 82, Nagyesztergár-Csesznek (9 / 23)
5. 86, Szombathely (9 / 21)
6. 51, Taksony-Dunaharaszti (12 / 20)
7. 6832-7, Galambok-Nagyrécse (10 / 20)
8. 5, Dabas (8 / 20)
9. 8136, Tata (10 / 18)
10. 21-M3, Hatvan (10 / 18)

(Forrás: Vezess.hu/Magyar Közút)