DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Hamilton gyerekkori álma volt a Ferrari

Hosszú nyilatkozatot adott ki a Ferrarihoz szerződő hétszeres F1-es bajnok, Lewis Hamilton, aki elmondása szerint ezzel egy újabb álmát teljesíti be.

Lewis Hamilton megtörte a csendet: a 2025-től a Ferrari színeiben versenyző brit klasszis szűk két nappal a bejelentés után közösségimédia-felületein nyilatkozott a csillagosok elhagyásáról és a rá váró új kihívásokról.

„Őrült napok voltak, tele változatos érzelmekkel” – kezdte posztját a brit klasszis. „De mint azt már mindannyian tudjátok, a Mercedes-AMG Petronas F1 Teamnél eltöltött 11 hihetetlen év után eljött az idő, hogy új fejezetet kezdjek az életemben, és 2025-ben csatlakozom a Scuderia Ferrarihoz.

hamilton-vegas



Hamilton megjelölte az egyik fő motivációját, miszerint a Ferrari-szerződéssel gyerekkori álmainak egyikét teljesíti be: „Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy miután olyan dolgokat értem el a Mercedesnél, amiről gyerekként csak álmodhattam, most lehetőségem nyílik egy másik gyerekkori álmom megvalósítására: Ferrari-vörösben versenyezni.”

A hétszeres világbajnok ezt követően kitért a Mercedes méltatására, megemlítve természetesen Toto Wolffot és Niki Laudát is: „A Mercedes 13 éves korom óta hatalmas szerepet játszik az életemben, így ez volt a legnehezebb döntés, amit valaha is meg kellett hoznom.

hamilton-suzuka

„Hihetetlenül büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk, és nagyon hálás vagyok mindazoknak a kemény munkájáért és elkötelezettségéért, akikkel az évek során együtt dolgoztam, és természetesen Totónak a barátságáért, útmutatásáért és vezetéséért. Együtt bajnoki címeket nyertünk, rekordokat döntöttünk, és az F1 történetének legsikeresebb versenyző–csapat partnerségévé váltunk.”

„És természetesen nem feledkezhetek meg Nikiről sem, aki hatalmas támogatóm volt, és aki még mindig hiányzik minden nap. Hatalmas megbecsülésemet kell kifejeznem a Mercedes-Benz teljes igazgatótanácsának és a vállalat minden tagjának Németországban és világszerte, amiért ebben a 26 évben támogattak.”

Eljött az új kihívás ideje

Ahogy számos szakértő, úgy maga Hamilton is párhuzamot von a mostani átigazolása, valamint a bő tíz évvel ezelőtti Mercedeshez igazolása között – melyet sokan szintén kétkedve fogadtak. „Eljött az ideje, hogy változtassak és új kihívást vállaljak. Még mindig emlékszem arra az érzésre, amikor 2013-ban először csatlakoztam a Mercedeshez, amikor az ismeretlenbe ugrottam.”

„Tudom, hogy néhányan akkor nem értették meg, de akkor jól tettem, hogy megtettem ezt a lépést, és ez az érzés most is megvan bennem. Izgatottan várom, hogy mit tudok hozzátenni ehhez, és mit tudunk együtt elérni” – írta Hamilton, aki azt is leszögezte, hogy egyelőre még kizárólag a Mercedes sikereire koncentrál:

hamilton-2023-launch

„Most azonban még nem gondolok 2025-re. A következő szezonra koncentrálok, és arra, hogy újra pályára lépjek a Mercedesszel. Jobban hajtok, mint valaha, fittebb és koncentráltabb vagyok, mint valaha, és segíteni akarok a Mercedesnek, hogy ismét győzni tudjon.”

„Száz százalékig elkötelezett vagyok a munka iránt, és eltökélt vagyok, hogy a csapattal való együttműködésemet a legjobb formában fejezzem be. Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott ezen az úton, mindannyian támogattak, miközben az álmaimat kergettem, és remélem, hogy továbbra is büszkék lehettek rám. Mint mindig, most is szeretetet és pozitív energiát küldök nektek.”

hamilton-spa

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: